Amikor egy magyar szülőt megkérdezünk arról, miért íratja inkább szlovák iskolába gyermekét, az mondja: „A gyerek a szlovák iskolában megtanul jól szlovákul, mert az államnyelvet tudni kell”. Szlovákia magyar tanítási nyelvű iskoláiban ugyanis máig gondok vannak a szlovák nyelv oktatásával. De miben is rejlik a probléma gyökere? Miért is nem tudnak a magyar gyerekek még több év nyelvtanulás után sem jól beszélni szlovákul? Hol akadt el a szlovák nyelvoktatás? A következőkben a kiselsősök első szlovák óráit és tankönyveiket vesszük szemügyre.

Bár a szlovák nyelv államnyelvnek számít Szlovákiában, függetlenül ettől, nekünk, magyaroknak, mindig is egy idegen nyelv marad. Dél-Szlovákia számos színtiszta magyar régiójában hat éves koráig a gyerek nem találkozik a szlovák nyelvvel. Az egyes magyar iskolák kiselsősei tehát nagy részben nem rendelkeznek szlovák nyelvtudással, éppen ezért egy tankönyv készítésekor ezt figyelmembe kellene venni. Ha viszont belenézünk a jelenleg használt YPSILON 1 nevezetű tankönyvbe, láthatjuk, hogy ez a tankönyv nem az említett célcsoportnak készült. A tankönyvírók ugyanis azt feltételezik, hogy az adott 6 éves gyerek már elég jó szinten beszéli a szlovák nyelvet is (!). Persze itt hiba lenne CSAK a tankönyvírókat hibáztatni, ők ugyanis a hatályban lévő oktatási törvények alapján dolgoznak. A minisztérium előírásai szerint a magyar iskolákban államnyelvként kell oktatni a szlovák nyelvet, nem pedig idegen nyelvként. Mit jelent ez?

Ha idegen nyelvként oktatunk egy nyelvet, azt feltételezzük, hogy a diákok az adott nyelvet nem ismerik, és először találkoznak vele, így az alapoktól kezdődik a nyelv oktatása. Ha államnyelvként tanítunk egy nyelvet, akkor viszont azt feltételezzük, hogy a diákok már elég jó szinten beszélik az adott nyelvet, és így nem az alapok elsajátításával foglalkoznak az órákon. Mivel a magyar gyermekek nagy része nem tud elsősként szlovákul, így a szlovák óra számukra már a kezdetektől fogva csak zavaros szlovák szövegek bemagolásában rejlik. Kisgyerekek esetében viszont jobban oda kellene figyelni a tantervekre, az egyes tananyagok tartalmára, alkalmasságára, itt ugyanis fontos, hogy rögtön megnyerjük a gyerekek érdeklődését az adott nyelv iránt. Ezért valami nagyon nincs rendben a szlovák órákkal, ha a magyar iskolások legtöbbje még felsőbb osztályokban is csak nagyon nehezen tudja magát szlovákul kifejezni, holott más idegen nyelv (angol, német) elsajátításával nincs különösebb gondjuk.

Hibának számít a szlovák iskolarendszerben, hogy a szlovák nyelvoktatás ilyen formában egyáltalán bekerülhetett egy kiselsős órarendjébe. Egy elsős gyerek számára ugyanis az lenne a legfontosabb, hogy először is saját anyanyelvén tanuljon meg írni és olvasni. Majd mikor ez megtörténik, akkor kellene más nyelvek tanulásával foglalkozni. Pontosan, ahogy ez a szlovák iskolákban is folyik. A szlovák gyerekeknek ugyanis az angol óra (vagyis az idegen nyelvoktatás) csak a harmadik osztálytól kötelező, addig csak a szlovák nyelvvel – vagyis az anyanyelvükkel ismerkednek. A magyar gyerekeknek viszont már elsősként a magyar mellett, egy számukra teljesen új nyelvet is el kell sajátítaniuk, holott egy magyar gyereknek a szlovák ugyan olyan idegen nyelv, mint a szlovák kisgyereknek az angol. Ha az egyes tantervekbe megnézzük a célt, amelyet teljesíteni kell egy iskolaév alatt, nagyon eltérő követelményeket fedezhetünk fel. Míg egy alsó tagozatos szlovák gyereknek angol nyelvből csak az alapokat szükséges ismernie, addig a magyar gyermekeknek mondhatni tökéletesen meg kell tanulniuk szlovákul. Ez 6 éves gyerekek esetében szinte lehetetlen. Ezeknek a gyerekeknek nagy része ugyanis csak a szlovák órákon találkozik a szlovák nyelvvel, így a tanterveknek ezt a fontos tényt figyelembe kellene venniük.

Jelenleg is az YPSILON 1 – Slovenský jazyk pre 1. ročník ZŠ s vyučovacím jazykom maďarským (A. Halászová, Z. Kovácsová; TERRA Bratislava, 2009) című publikációból folyik a magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák nyelvoktatás. Ennek a tankönyvnek elsődleges hibája, hogy a gyerekeknél feltételezi a szlovák nyelvtudást. Ezért a szlovák órák nem egyszerű szavak és kifejezések elsajátításával kezdődnek (mint az angol órák esetében), hanem egyből szlovák verseket kell a gyerekeknek megtanulniuk.

A jelenleg használt YPSILON 1 nevezetű szlovák nyelvtankönyv első oldalain csak versek találhatóak, amelyeket a kiselsős diákoknak meg kell tanulniuk, holott sokszor szlovák nyelvből semmilyen alapokkal nem rendelkeznek.

Amikor a gyermek még nem tudd írni és olvasni, egy idegen nyelv elsajátításában sokat segíthetnek mókás gyerekversek és dalok. Ez viszont mindenképp csak kiegészítő módszer kell hogy legyen, és a gyereknek először is szavakat, és rövidebb mondatokat kellene megtanulnia. A szlovák órákon viszont ez pont fordítva történik. A tankönyv tele van hosszabb és rövidebb szlovák versikékkel, tehát inkább egy olvasókönyvre hasonlít, mint egy olyan tankönyvre, amelyből a gyerek megtanulhat egy idegen nyelvet.

A másik probléma a rossz szövegválasztásban is rejlik. Ha egy idegen nyelvű dalt szeretnénk gyermekünknek megtanítani, nagyon fontos a helyes szöveg kiválasztása, amikor is figyelembe vesszük a gyermek életkorát és tudását. Az angol órákon egyszerű kis angol dalokat tanulnak a gyerekek (pl. Old MacDonald had a farm), amelyek pár soros szövege könnyen memorizálható, az egyes szavak folyamatosan ismétlődnek. Az idegen nyelv tanulásának korai fázisában a gyermekeket olyan szavakra kell tanítani, amelyeket konkrét tárgyakkal is össze tudnak kötni (pl. gyümölcsök és zöldségek nevei stb.). Kerülni kell az absztrakt (elvont), és nehezen érthető szavakat, amelyet a gyermek anyanyelvén sem értene meg, nem hogy idegen nyelven.

Ha belenézünk a szlovák tankönyvek első versikéibe, láthatjuk, hogy szövegeiket sokkal nehezebb megérteni még egy szlovák gyerek számára is, ugyanis sok absztrakt kifejezést tartalmaznak, ezek jelentését a gyermekeknek ilyen korban nehéz elmagyarázni, a szavak nem ismétlődnek. Egy magyar gyerek számára, aki legtöbb esetben először találkozik a szlovák nyelvvel, egy ilyen vers megtanulása nagyon nehéz feladat. A tankönyv szövegei azt feltételezik, hogy az elsős kisdiák az egyes szavak esetében már meg tudja különböztetni a nyelvtani nemeket (nőnem, hímnem, semlegesnem), ismeri a főnévragozást és az igeragozást is (!). Egyben a gyermekeket szó szerint az egyes főnevek nyelvtani nemeinek magolására kényszerítik a tankönyvírók. A tankönyvhöz tartozó munkafüzet 90 százalékban olyan feladatokat tartalmaz, ahol az elsősöknek az egyes szavak nemeit is meg kell tanulniuk.

A gyerekeknek meg kell tanulniuk a szlovák kifejezéseken kívül a hozzájuk tartozó mutató névmásokat is (ten, tá, to), ami viszont azt igényli, hogy a gyermek már értse, hogy léteznek nyelvtani nemek, de ez egy kiselsős esetében elég nehéz feladat.

Ellentétben, az első angol órákon a gyermekek hétköznapi szituációkban is gyakran használt kifejezéseket tanulnak (Köszönés, Bemutatkozás, Család stb.). Sokkal kevesebb szóból áll az angol alapszókincs elsajátítása, és abban is a gyermekek számára anyanyelvükből már jól ismert kifejezések vannak túlsúlyban (pl. állatok és növények nevei, tárgyak stb.), a szavak és nyelvtan elsajátítása lassan és folyamatosan történik.

Az angol órák, a szlovákkal ellentétben, vidám, színes, játékos módszerekkel zajlanak, ami felkelti a gyermekek figyelmét. A szlovák tankönyvek inkább versek tanulására fektetik a hangsúlyt.

A szlovák versek, és szövegek tele vannak a hétköznapi életben használhatatlan kifejezésekkel, amelyeket semmiképpen sem kellene előnybe részesíteni egy nyelv elsajátításának korai fázisában. Olyan kifejezéseket, mint például „hlava mu zojde”, „keď som nemal sviatok”, vagy „hybaj na výzvedy” egyszerűen nehezen tudunk egy kisgyerek számára elmagyarázni. Szükséges lenne a kulcsszavakra fektetni a hangsúlyt, és egyben előtérbe helyezni a szlovák irodalmi nyelvben használt kifejezéseket, nem pedig az absztrakt főnevekkel és bonyolult költői kifejezésekkel teli verseket erőltetni (pl. „zora, sobota, počtovnica, rôčkov, Zuzuľa, zjedol by jej za fúru, bôčky, vrkôčky”). Az említett kifejezések nagy részével nem is találkozunk a hétköznapi szlovák nyelvben, így felesleges ilyen szavak memorizálásával terhelni a kisgyerekeket.

Ha azt szeretnénk, hogy egy gyerek megkedvelje, és minél hamarább elsajátítsa az adott idegen nyelvet, akkor nem bemagolásra, és nehéz szövegek megtanulására kell fektetni a hangsúlyt, hanem játékos, érdekes, de legfőképp könnyű feladatokat és tananyagokat kell előnyben részesíteni, amelyeket minden gyermek könnyedén el tud majd sajátítani.
Feltevődik a kérdés, hogy egyáltalán helyes-e egy hatéves gyermeket egy idegen nyelv elsajátításával terhelni? A szakemberek szerint egy kisgyermek számára, aki még saját anyanyelvét sem tanulta meg rendesen, inkább megterhelő, mint hasznos egy teljesen más típusú nyelv tanulása. Egy második nyelv oktatását a szakemberek csak a különleges tehetségű gyermekek számára ajánlják. Szlovákiában ennek ellenére a tantervek kötelezik, hogy a magyar anyanyelvű gyerekek már első osztályban tanulják a szlovák nyelvet is. Az angol nyelvet viszont már nem ajánlják az elsősök számára. Dušan Čaplovič, a volt oktatásügyi miniszter, is egykor úgy nyilatkozott: „Több szakértő rámutatott arra, nem a legjobb döntés, hogy olyan gyermekek számára, akik még a saját anyanyelvüket sem ismerik, már az alsó tagozaton egy másik idegen nyelvet is tanítunk. A helyzet annál bonyolultabb Szlovákia vegyesen lakott területein. Ezeknek a gyerekeknek az anyanyelvükön kívül a szlovák nyelvet is tanulniuk kell, ami számukra egy idegen nyelv, majd harmadik osztályban hozzá társul egy másik idegen nyelv, és a felső tagozaton egy újabb nyelv. Géniuszoknak kellene lenniük ahhoz, hogy ilyen korban ennyi nyelvet el tudjanak sajátítani.”

A magyar iskolákban zajló szlovák oktatás javítása érdekében a szlovák kormánynak (és a szlovák társadalomnak) azt kellene elsőként megérteni, hogy a magyar gyermekek számára a szlovák második és idegen nyelv, továbbá, hogy a magyar gyerekek nagy része hatévesen nem tud szlovákul, nekik ugyanis a szlovák nem az anyanyelvük. Ezért eredményesebb lenne, ha a szlovák nyelv a magyar gyerekeknek idegen nyelvként lenne oktatva.

Radi Anita, Felvidék.ma

Az írás megjelent: Új Nő magazin, 2015. október, (36-37 old.)
Szlovák fordításban elérhető a www.madari.sk weboldalán