Bacsó László polgármester az ünnep alkalmából Rékasi Károlyt, a neves magyarországi előadóművészt kérte fel Szerelmem, Erdély című színpadi estjének bemutatására.
Felejthetetlen színházi élményben volt részük mindazoknak, akik január 22-én, pénteken részt vettek Nyárasdon a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi esten.
A polgármester az előadás előtti köszöntőjében hangsúlyozta: „A darab hozzájárul annak megértetéséhez, hogy egy közösség csak akkor tud igazán ellenállni a világban létező ártó folyamatoknak, hogyha a nemzeti sorskérdésekben egyformán gondolkodva erős, öntudatos közösséggé, azaz egységes nemzetté válik.”

Wass Albert életének nagy részét emigrációban töltötte, 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt, mégis nagyon fontosnak tartotta a magyarok összetartozását, összetartását. Koltay Gábor 2007-ben Rékasi Károly főszereplésével filmet forgatott Wass Albert életéről. A film részletei fontos részét képzik a Szerelmem Erdély című estnek is, amelyben Rékasi felkutatja az író hagyatékát, annak művei alapján. Verseken, regényrészleteken és leveleken keresztül enged betekintést az író életének kevésbé ismert részleteibe. Az előadóművész Wass Albert hagyatékának segítségével igyekszik ráébreszteni nézőit, hogy a magyaroknak büszkének kell lenniük múltjukra. Az összeállítás a második világégés után imádott Erdélyéből menekülni kényszerülő, életének nagyobbik felét emigrációban élő író lelki és szellemi vívódásait, a megkapaszkodással járó gyötrelmeit mutatja be.

Az előadóest főszereplője nem kifejezetten Wass Albertet, az írót személyesíti meg, hanem egy mai fiatalembert, aki a Wass Albert által írt szövegekkel, az író gondolatvilágába helyezkedve egy fizikai és lelki értelemben is rendkívül összetett és bonyolult élethelyzetben, megpróbálja megérteni az író szándékait és felmutatni azokat az értékeket, amelyek miatt oly fontossá vált ez az életmű az elmúlt húsz évben. Így válik az előadás ihletett pillanataiban a főszereplő és az író eggyé.

A teltházas előadás közönsége szűnni nem akaró tapssal jutalmazta az előadást, az előadóművészt és a produkció zenei rendezőjét. Az előadást megtekintette Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke és Stercel Olivér, parlamenti képviselőjelölt is.

bi, mkp.sk/Felvidék.ma