A Tátra Magyarország legmagasabb hegysége volt egykor. Miután elszakították az országtól, az anyaországi magyarok a gyakorlatban is eltávolodtak tőle, de a felvidékiek sem úgy tekintenek rá, mint régi magyar turistaparadicsomra.

A balassagyarmati Nagy Árpád nemrég megjelent könyve, a Tátrai hangulatok azt a kort hozza közel hozzánk, amikor a boldog békeidők magyar és német vendégei elegáns tátrai kávéházakban és gyógyszállodákban múlatták az időt. A szerzővel beszélgettünk.

– Miért pont a Tátra, a Börzsöny túl alacsony volt?
– Számomra a hegyeket a magashegyek jelentik. Számomra a túra igazából akkor kezdődik, amikor az erdőhatár fölé érek, amikor kinyílik a látóhatár, és körbevesznek a sziklafalak, a hegycsúcsok, a magashegyi hágók, amikor utam sebes folyású patakok mentén, tengerszemek partján vezet. Mai országhatárainkon belül ilyet sajnos nem találunk, és az én lakóhelyemhez legközelebbi magashegység nem más, mint a Tátra.

– Mekkora munka van a könyvben, milyen kihívásokkal jár egy ilyen gyűjtemény összeállítása?
– Több év munkája van benne, pontos időpontot azonban nem tudok mondani, mivel nem folyamatosan, hanem több részletben készült. Ami biztos, hogy a gondolat 2002-ben született meg, a kézirat 2011-ben lett kész, azután már csak kisebb, az időközben beszerzett képeslapokhoz kapcsolódó módosítások történtek. Maga a gyűjtemény összeállítása hosszú évek alatt történt, és történik a mai napig. Folyamatosan figyelemmel kísérem az antikváriumok árveréseit, a különböző árverési oldalakat, ezen kívül az itthoni és szlovákiai börzéket, amelyeken hozzá lehet jutni ezekhez a régi képeslapokhoz. Türelmet és kitartást igénylő tevékenység ez, melynek során hosszú távban kell gondolkodni.

– Egy ilyen kutatómunka törvényszerűen sok tanulással is jár. Mit emelne ki, ami gyakorlati szempontból jelentős, vagy éppen érzelmileg megérintette?
– Legfontosabbnak azt tartom, hogy mélyrehatóbban megismertem a Magas-Tátra településeinek történetét, az ott élő őseink életét, az épületek keletkezésének, alakulásának, adott esetben sajnos eltűnésének folyamatát. Érzelmileg a boldog békeidők korának hangulata ragadott meg, nem véletlenül lett Tátrai hangulatok a könyv címe. Ezzel jelezni kívántam, hogy nem csupán egy száraz képeslapos albumot kap a kezébe a kedves olvasó, hanem a könyvet lapozgatva mindenki abban a korban, az I. világháború előtti években érezheti magát, az akkori világ értékeivel, szépségeivel és gondjaival együtt.

– A régi képeslapokból kibontakozó Tátra eléggé másnak tűnik, mint a mai. Mit vesztettünk el végleg a régi Tátrából, mi van még meg, és mi az, ami újra meglehetne?
– Túlságosan egyszerű lenne azt mondani, hogy Trianonnal teljesen elveszítettük a Tátrát. Tény, hogy a Magas-Tátra azóta nem tartozik Magyarországhoz, és ez hosszú évtizedeken át valóban elszakította a magyar turistákat szeretett magashegységüktől. Napjainkban azonban bárki bármikor útnak indulhat, nincs semmilyen utazási korlát, egy tátrai túrának csakis időnk, pénztárcánk és felkészültségünk szabhat határt.
Elveszítettünk sok-sok értékes régi épületet, ugyanakkor rögtön hozzá kell tenni, hogy sok régi épület viszont megmaradt, sőt az utóbbi években gondos kezekbe kerülve teljesen megújhodott, illetve megújhodása folyamatban van. Több épületet régi fényében állítottak helyre, de sajnos sok olyan épület van a tátrai településeken, amelyek mai napig várják, hogy helyreállítsák őket. És rohanó világunk miatt azt hiszem, végleg elveszett a boldog békeidők hangulata. Teljesen más napjainkban a Tátrában túrázni, mint amilyen nagyjából 100 évvel ezelőtt lehetett. De a hegyek ugyanott vannak, és remélhetőleg még sokáig ott is maradnak, így változzon is bármerre a világ, én azt gondolom, hogy aki nyitott rá, és hajlandó elfogadni a változás szükségességét, törvényszerűségét, az ma, 2016-ban is felfedezheti a Tátrában ugyanazt a szépséget, amelyért őseink megszerették, és velünk, utódaikkal is megszerettették a Tátrát.

– A felvidéki magyarokat a magyarországiak nagy része számontartja. A Tátrában viszont már nem nagyon élnek helyi magyarok, így annak ellenére nem igazán érezzük sajátunknak, hogy a helyi üdülés és turizmus felvirágoztatása nagyrészt a magyarokhoz kötődik. Közelebb lehet-e hozni a Tátrát ma az anyaországi és a felvidéki magyarokhoz?
– Ennek messzire nyúló gyökerei vannak. Való igaz, hogy a Tátrában, a Tátra közelében nagyon kis létszámú a magyarság. Ehhez azonban tudni kell, hogy az ősi Szepes vármegyében az 1910-es utolsó magyar fennhatóság alatt végzett népszámlálás alkalmával a magyarok lélekszáma éppen hogy csak meghaladta a 10 %-ot. Azon a tájon talán sohasem beszélhettünk magyar többségről, a szlovákok mellett a legjelentősebb népcsoport a német anyanyelvű szepesi szászok voltak. Kis lélekszámuk ellenére valóban leginkább a magyaroknak, de legalább ilyen mértékben a helyi szászoknak, a cipszereknek köszönhetjük a tátrai turizmus felvirágoztatását. Elsősorban e két népcsoport vállalkozó kedvű tagjai voltak azok, akik elsőként merészkedtek fel a magashegyek világába.
Úgy gondolom azonban, hogy a Tátra a mai napig is sok anyaországi és felvidéki turista életében az elsőszámú magashegység, bár azt hozzá kell tenni, hogy az utazási szabadságnak köszönhetően egyre többen a nagyobb, talán több lehetőséget kínáló nyugati hegyek felé veszik az irányt. A Tátrai hangulatok és a korábbi, a Tátráról és a Szlovák Paradicsomról írott turistakalauzaim is azért születtek meg, hogy közelebb hozzuk ezt a tájat az anyaországi és a felvidéki magyarokhoz. Én bízom benne, hogy ez sikerül, bár ez valószínűleg csak hosszú, folyamatos és kitartó munkával érhető el.

– A könyv megjelenését az előrendelések tették lehetővé, így látható, hogy jelentős az érdeklődés a téma iránt. A honlap bő ötéves működése során, illetve a könyv kapcsán milyen visszajelzéseket kapott, mi érdekli az embereket a Tátrából?
– Valóban szükség volt az előzetes érdeklődésre ahhoz, hogy ez a könyv megszülessen. Ennek kapcsán, illetve a magas-tatra.info immáron több mint öt éves működése során azt tapasztaltam, hogy az emberek többségét a Tátra mai viszonyai, az aktuális tudnivalók, információk érdekli leginkább. Van azonban egy réteg, amely a múlt iránt is érdeklődik, elsősorban nekik köszönhetően jelenhetett meg a Tátrai hangulatok, amely még a Tátra iránt érdeklődő magyarok közül is egy szűkebb réteget érdekel. Azt gondolom azonban, hogy nincs ezzel gond, bízom benne, hogy összességében ezzel a könyvvel is újabb magyar embereket sikerül közelebb hozni a Magas-Tátrához, éljenek azok a mai határainkon belül vagy kívül.
Azt sem szabad elfeledni, hogy a Tátra nemcsak a mai Szlovákia, de Lengyelország legmagasabb hegysége is. Amikor a Tátráról beszélünk, az alatt nem csak az egykori Magyar Királyság területének legmagasabb hegységét értjük, hiszen a hegyekben nincsenek határok, még ha az emberek próbálnak is ott határvonalakat húzni. Én magam úgy látom, hogy napjaink magyar turistái egyre inkább érdeklődnek a Tátra lengyel területen fekvő részei iránt is, melynek gyökerei talán a sokat emlegetett történelmi magyar-lengyel barátságban keresendők. A lengyel történelem és lengyel nyelv ismerete nekem is sokat segített a hegység még alaposabb megismerésében, múltjában rejlő fontos mozzanatok megértésében.

Bogos Zsuzsanna, Felvidék.ma
A képek forrása: magas-tatra.info