Valószínüleg sokunk számára élmény marad a január tizenötödikei M4 Sport – Az Év sportolója díjátadó gála, melyet az új sportcsatorna közvetítésének köszönhetően sokan láthattunk a Felvidéken is. Számunkra örömteli érzés, hogy Az év gólja-díjat a komáromi születésű Priskin Tamás vehette át, aki a magyar válogatott tagjaként lőtt emlékezetes, sorsdöntő gólt Budapesten a norvégeknek. (Az elismerés odaítélése az utóbbi idők tíz magyar gólkirályának döntése alapján született meg.) Nem csak maga a találat, hanem annak előzménye is tanulmányt érdemlő: Priskinnek ugyanis egy óriási, hosszú vágta után sikerült úgy megtartania a labdát, hogy az őt üldöző ellenfelének esélye sem nyílt a szerelésre. A játékos a díj átvételekor köszönetet mondott Ivan Kmotríknak, a pozsonyi Slovan Labdarúgó Egyesület elnökének, aki lehetővé tette, hogy a játékos a téli alapozást megszakítva jelen lehessen a díjátadón. A góllövő Csányi Sándornak, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének valamint családja tagjainak, Bernd Storck edzőnek és a szurkolóknak is megköszönte a támogatást. Elmondta, hogy gólját felajánlotta a 32 évesen elhunyt Fülöp Márton játékostársának, aki nem csak a magyar válogatottban, hanem angliai klubokban is szerepelt, és rákbetegség áldozatává vált.

Az ünnepségen a nők közül Hosszú Katinkát,a férfiak közül Cseh Lászlót választotta 239 magyar sportújságíró az év legjobbjának. A legeredményesebb csapat az Európa bajnokság résztvevőjeként a magyar labdarúgó válogatott lett, a legjobb játékos Király Gábor, a legkiválóbb edző Dárdai Pál. A Magyar Labdarúgó Szövetség életmű-díját a február ötödikén már kilencvennégy esztendős legendás Szepesi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének életmű-díját pedig az erdélyi származású, de évtizedek óta az Egyesült Államokban élő Károlyi Béla kapta, aki világviszonylatban minden idők legeredményesebb szertorna edzője, tíz olimpiai bajnok felnevelője feleségével együtt.

Az idei gála résztvevőit Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke köszöntötte, akinek személyében futball-tudóst, a felcsúti Puskás Akadémia kulcsemberét (is) tiszteljük, s aki fiatal kora ellenére már eddig is hatalmas munkát végzett, a felsoroltakon túl például a FourFourTwo labdarúgó magazin főszerkesztőjeként. A rendezvény minden bizonnyal az ő elképzeléseit tükrözte: legyen a nemzet sportolóinak legnagyobb éves ünnepe méltó helyen: a Nemzeti Színházban, díjazzák a legjobbakat a határon túlról is, mint például Király Bélát, Priskin Tamást vagy Miklós Edit sízőt, ünnepeljék együtt világrászóló eredményeiket a fogyatékkal élő, illetve szervátültetett magyar sportemberek. Szöllősi György már a köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy valamennyien sejthettük: ez a gála a magyar összetartozás és nemzetegyesítés jegyében zajlik majd. Óriási élmény volt a Szepesi Györgyöt, „az Aranycsapat tizenkettedik játékosát” ünneplő álló taps, és felemelő volt a hetvennégy éves Károlyi Béla lelkiségét megfigyelni a díj megköszöntekor: így nyilvánul meg egy szikrázóan tehetséges, alkotó szellemű, az akadályokat mindig legyőző, ízig-vérig magyar ember!

Batta György, Felvidék.ma