Nagy József, európai parlamenti (EP) képviselő decemberi meghívására számos neves nemzetközi és hazai előadó és már több mint 100 iskolaigazgató és iskolafenntartó-polgármester jelezte részvételét a magas szintű szakértői konzultáción február első hetében.

“A kisiskolák megmentéséhez a legjobb európai gyakorlatokon nyugvó, fenntartható modellre van szükség, melynek finanszírozása törvényileg garantált és így uniós forrásokból is lehetne rá meríteni a mai gyakorlattal szemben. Üdvözlöm a magyarországi felajánlást is, de az egy évre szóló, garancia nélküli ígéret sajnos nem jelent megoldást” – nyilatkozta Nagy József.
Egy olyan tartós és működő rendszert kell szerinte bevezetni, amely évtizedekre fenntartható és előrelátható az önkormányzatok, a szülők és a pedagógusok számára egyaránt. A tavaly kieszközölt egy éves haladék hamarosan lejár, közeledik a beiratkozások ideje, így márciusig van reális lehetőség arra, hogy életképes cselekvéstervet nyújtson be a szakma. Ehhez kíván Nagy József képviselő tapasztalati anyagok formájában, szaktekintélyek ajánlásaival és egy közös memorandum elkészítésével nemzetközi hátszelet biztosítani.

Az ünnepek alatt a meghívott szakértők nagy része visszaigazolta a részvételt, köztük a kisebbségi jogok egyik legnagyobb európai szaktekintélye, a frankfurti jogászprofesszor Rainer Hofmann valamint a finn kisebbségi oktatáspolitika szakértője Markko Kallonen.

A rendezvényen a Bolzánói Európai Akadémia – EURAC – kisebbségkutató intézetének munkatársa a dél-tiroli gyakorlatot elemzi majd. Részt vesz a fórumon Brigitta Busch bécsi professzor asszony is, aki az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének megfigyelő szervének szakértője. A hazai szakértők közül eddig Vančo Ildikó, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának adjunktusa, az iskolaügyi minisztériumból Szőköl István, a Komáromi Pedagógiai Módszertani Központ vezetője valamint Prékop Mária, a Most-Híd párt oktatási szakértője jelezték részvételüket a konzultációban.

“Külön öröm számomra, hogy ezidáig már több mint 100 polgármester és iskolaigazgató is vállalta, hogy tapasztalatait és elvárásait megosztja a szakmai fórumon. Meggyőződésem, hogy gyerekeink jövője nem függhet a politikai széljárástól” -zárta nyilatkozatát a Most-Híd EP képviselője.

most-hid.sk/Felvidék.ma
Fotó: archív, he {iarelatednews articleid=”58273,56963,58531,55019,54554,53428″}