A Csallóközi Marathon Club Žitný Ostrov december 31-én immár hatodik alkalommal rendezte meg Dunaszerdahelyen a Fuss velünk – Szilveszteri futás rendezvényét.

Aki úgy gondolta, hogy sportosan szeretné búcsúztatni az óévet, egy, három és öt kilométeres távot választhatott magának a városi szabadidőparkban. A legkisebbek 200 méteres távot futottak, jutalmul édességet is kaptak az oklevél és az érem mellé. A futók rajtszáma tombolahúzáshoz is szolgált, sok kisebb díj talált gazdára. Idén újdonság volt, hogy az érem a szerencsét hozó négylevelű lóhere egyik szirmát formázta. A három további szirmot és a növény szárát pedig a következő években gyűjtheti össze, aki majd akkor is részt vesz és teljesíti az általa választott távot.

Miután az összes futó célba ért, megtartották a hagyományos virsli-partit, a tombolahúzást és közösen koccintottak pezsgővel az új esztendőre. Évről évre egyre többen vesznek részt ezen a sportrendezvényen, ami nem is csoda – kiváló alkalom egy vidám családi programhoz, és mindenkinek jól eshet egy kis mozgás a szilveszteri mulatság előtt.

Az idén 307 versenyző állt rajthoz: ebből 85-en 1000 méteres, 87-en 3000 méteres távot vállaltak, 98-an pedig 5000 méteren mérettették meg magukat, valamint 37 apróság indult.

Kertész Renáta, sportolunk.sk, Felvidék.ma
Fotó: sportolunk.sk
{iarelatednews articleid=”56589,55803″}