Andrej Kiska köztársasági elnök január 27-én ellátta kézjegyével azt az Európa Tanács égisze alatt született nemzetközi egyezményt, amely a gyermekek szexuális kizsákmányolásának visszaszorítását, megszüntetését tűzte céljául.

Az ún. Lanzarote-i Egyezményt még 2007. októberében fogadta el az Európa Tanács miniszteri bizottsága, Szlovákia állandó képviselője 2009. szeptemberében írta alá.

Az egyezmény legfőbb közös céljai – melyek átfedésben vannak az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményével – a következők:
– a gyermekek szexuális kizsákmányolásának és szexuális bántalmazásának megelőzése és harc ezek ellen;
– a szexuális kizsákmányolás és a szexuális bántalmazás gyermekkorú áldozatai jogainak védelme;
– a nemzeti és nemzetközi együttműködés előmozdítása a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása ellen.

Az egyezmény egyebek mellett törvényalkotási és más óvintézkedések megvalósítását írja elő a csatlakozó államok számára. Szlovákia az elmúlt években több ponton is módosította a büntető törvénykönyvét ezen a területen, így 2013-ban rögzítésre került a gyermekprostitúció fogalma, önálló tényállásként jelent meg a gyermekpornográfia birtoklásának bűntette vagy részvétel ilyen jellegű előadásokon stb.

Mindennek szomorú aktualitását adja a pozsonyi gyermekklinikán a minap kipattant – ám már évek óta tartó – eset. A kórház főorvosa gyermekpornográfia birtoklása miatt áll bíróság elé, mivel közel három évig zavartalanul vásárolt és tárolt személyi számítógépén tiltott felvételeket. Jellemző, hogy a gyanú felmerülése, majd a rendőrségi eljárás megindítása után sem értesítette senki munkahelyét, így az orvos még évekig zavartalanul tüsténkedhetett gyermek betegei közelében. Az esetről ITT olvasható cikkünk.

szd, Felvidék.ma
Fotó: prezident.sk