A nemzeti jelentőségű intézmények magyarországi támogatásáról tartott sajtótájékoztatót a Magyar Közösség Pártja pozsonyi székházában Berényi József MKP-elnök.

A pártelnök a sajtótájékoztató elején elmondta, szívesebben foglalkoznának inkább csak olyan kérdésekkel, amelyek a választópolgárok érdekével kapcsolatosak, ám kénytelen reagálni azokra a napokban – főleg a szlovákiai magyar napilap hasábjain – megjelent alantas támadásokra, amelyek a nemzeti jelentőségű intézmények magyarországi támogatásával kapcsolatosak, és azt a tévhitet terjesztik, hogy a támogatásokról az MKP, illetve annak elnöke dönt.

Berényi József hangsúlyozta, a megjelent információkkal ellentétben az MKP csak javaslatot tesz és tehet a nemzeti jelentőségű intézményekre. Ezek a következők: Csemadok, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Selye János Egyetem, Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Fórum Kisebbségkutató Intézet, komáromi Jókai Színház, Thália Színház, Pro Civis Polgári Társulás, Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége, Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, Szövetség a Közös Célokért, Szlovákiai Magyar Írók Szövetsége. Ezeken kívül az MKP javasolta, hogy a Kulturális és Közművelődési Központ (ez a Református Egyház társulása), a Rovás Polgári Társulás, a Gazda Polgári Társulás, a Szőttes, a Jópásztor Alapítvány és a Kortárs Magyar Galériával is bővüljön a kör – a döntés nem az MKP, hanem a magyar kormányszervek kezében van.

Berényi József a sajtó rendelkezésére bocsátotta levelezését Potápi Árpád János államtitkárral, mely alátámasztja az elmondottakat. Az odaítélt összegekről sem az MKP dönt, hanem a magyarországi illetékes szervek. Berényi József arra is rámutatott, hogy a napilapban megjelent politikailag motivált cikket egy olyan újságíró írta, amely korábban A. Nagy László (Most-Híd) kisebbségügyi biztos hivatalában dolgozott, abban a hivatalban, amely pl. úgy osztotta a pénzeket, hogy a Szabad Újság 4 ezer eurós támogatásával szemben az Új Szót 100 ezer euróval támogatták.

Ahogy a felsorolásból látható, a híresztelésekkel ellentétben a kiemelt intézmények között ott van a két magyar színház is. A felsorolt intézmények közül csupán a Csemadok az, amely állást foglalt a parlamenti választásokkal kapcsolatban, és az MKP listáját támogatja. A Csemadok ezt saját elhatározásából tette, egyébként 1998 óta ott vannak a Csemadok vezetői az MKP listáján, tehát már akkor is, amikor egységes volt a magyarság politikai képviselete. Ezen kívül a nemzeti stratégiai intézmények közül csak a Pro Civis vezetője van ott az MKP választási listáján.

Miért kerültek napvilágra ezek a dolgok most? A Most-Híd képviselőjelöltjei közül az egyik egy korrupciós botránnyal került összefüggésbe, egy másikat pedig ittas vezetésen értek, így a Most-Hídnak figyelemelterelésre van szüksége, és ebben a hozzá közel álló napilap is segíti.

Az MKP elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy egy olyan napilap vitatja a nemzeti jelentőségű intézmények körét, amely legnagyobb nemzeti ünnepünket, Szent István király napját is mellőzte 2015-ben.

ON, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58933,58909,58972,58874,58807,58638,58871″}