A dunaszerdahelyi városvezetés a Bölcsek Tanácsának tagjaival és a helyi vállalkozókkal is találkozott a januári hónap folyamán.
A Csallóköz hetilapot megjelentető kiadó üléstermében zajlott a Felvidéki Médiaképzés 2016-os első előadása, amely Komáromból költözött Dunaszerdahelyre.
Január 20-án délelőtt a Vermesvillában ünnepélyes keretek közt mutatták be a megújult Dunaszerdahelyi Hírnököt és a Perfects Rt. által indított dunaszerdahelyi.sk városi portált.
Remek hangulatú műsorral ünnepelték meg január 22-én a városi művelődési központban a Magyar Kultúra Napját.  A színházterem teljesen megtelt, így bizonyítva, a kultúra még napjainkban is fontos szerepet tölt be sokunk életében.
Vajda Barnabás nevét Dunaszerdahelyen sokan ismerik, mint történészét, tanárét, szakíróét. Tavaly a történettudomány habilitált docense lett, 2015 végén pedig kinevezték a Selye János Egyetem Tanárképző Kara tudományos dékánhelyettesévé. A róla készült interjú a lapban olvasható.
Január 15-én nyitotta meg idén kapuit a Kortárs Magyar Galéria, első kiállítása a Siklósi Szalon címmel rendezett cserekiállítás volt.
Az év elején a Perfects Rt. változásokat jelentett be a városi média életében. A tervekről Fónod Zoltánnal, a részvénytársaság igazgatójával készült interjú olvasható a lapban.
A félév már lezárult, de nem állt meg az élet a dunaszerdahelyi magángimnáziumban, ahol január utolsó szombatján szülői bált is tartottak.
Vígh Renátát, a dunaszerdahelyi származású hölgyet a 2015-ös év legjobb női futsal játékosának választották Szlovákiában. A csodálatos játéktudással megáldott hölgy az ETO futsal- és futballcsapatában szerepel.
A DAC U13-as diákcsapata a Szlovák Labdarúgó-szövetség országos terembajnokságán második helyen végzett.

A nyomtatott Dunaszerdahelyi Hírnök (hasonlóan a városi televízióhoz, a DSTV-hez) az interneten ezentúl az új városi hírportálon, a www.dunaszerdahelyi.sk oldalon érhető el.
Az újság teljes tartalma megtekinthető és pdf-ben letölthető ITT>>>

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59047,58194″}