A nyírségi fővárosban folytatja pályafutását a csallóközi Harsányi Zoltán, aki immár felvidéki válogatottnak is mondhatja magát. A csatár aki megjárta az angol Bolton Wanderers, a DAC, a Tartran Eperjes és a Puskás Akadémia ezúttal csapatát a Mezőkövesd csapatától igazolt a Spartacus együtteséhez. Felvidék válogatottjában a Délvidék elleni bősi meccsen mutatkozott be.

A Nyíregyháza adminisztratív okokból került kizárásra az NB1-ből, így a csapat csak a harmadik vonalban rajtolhatott el. A klub szerint jogtalan volt a kizárás, jelenleg a bíróság tárgyalja a klub és az MLSZ ügyét. Az NB3-ban sem szerepel rosszul Mátyus János vezetőedző csapata, amely egy pont előnnyel vezeti a táblázatot. A csapat célja nem is lehet más, mint az NB2-be való jutás.

Harsányi Zoltán a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia színeiben már szerepelt az NB1-ben, új csapatával is az élvonalba szeretne jutni. “Hosszú távra tervezek a Szparival. Egy nagy múlttal rendelkező csapat, melynek nevét még Felvidéken is ismerik, ahonnan származok. Megtiszteltetés itt játszani, és szeretnék a klubbal minél gyorsabban az élvonalba jutni” – nyilatkozta Harsányi Zoltán új klubja honlapjának.

A Nyíregyházának van már egy szlovákiai játékosa Igor Žofčák személyében, akit tavaly igazoltak a Slovantól. Žofčákkal együtt érkezett a pozsonyi klubtól kollégája aJuraj Halénár is, ám ő 14 meccs után Csehországba a Sigma Olomuc együtteséhez szerződött. 

A nyiregyhazaspartacus.hu és a sportolunk.sk nyomán Felvidék.ma