A Gömöri Fotóklub 2015-ös évet értékelő és egyben a 2016-os évet tervező gyűlésére február 13-án szombat délután 14.00 órai kezdettel került sort Balogtamásiban.

Benedek László klubelnök fontosnak tartja azon fotózással egybekötött tevékenységek folytatását a jövőben is, melyek által szakmailag fejlődhetnek. Ilyenek pl. az időszaki fotótúrák szervezése, illetve azokon való részvétel, kapcsolattartás a már meglevő fotóklubokkal, és új kapcsolatok folyamatos kiépítése más fotóklubokkal. Összeállították a 2016-os éves tervet, pontosították a fotótúrák, fotótáborok és kiállítások időpontjait. 2015-ben a Biatorbágyi Fotóklub (Horváth Imre vezetésével, aki egyben a MAFOSZ elnöke is) meghívásának eleget téve részt vettek a Biatorbágyi Fotómaraton. Nagy örömükre a Fotómaraton győztese Szőke Attila klubtag lett, így a vándorserleg egy évre hozzájuk került, melyet az érintett a gyűlésre is elhozott magával. Az évértékelő és az idei tervek megbeszélése után következett Kovács Attila klubtag vetítéssel egybekötött élménybeszámolója Norvégiáról.

A 2016-os év a Gömöri Fotóklub számára rögtön januárban két kiállítással kezdődött. Mindkettő a magyar kultúra napja alkalmából nyílt: Tarcalon január 24-én vasárnap délután 16.00 órai kezdéssel, míg másnap, január 25-én hétfőn délután Benedek László egyéni kiállítása nyílt Kisvárdán, a Várday István Városi Könyvtárban. Mindkét kiállításnyitót Vadkerti Imre és barátai (Zsapka Attila, Sipos Dávid) Sólyomszárnyán c. akusztikus koncertje tette még meghittebbé. Illesse a köszönet Drozda Aranka tarcali kultúrfelelőst és Szivák István kisvárdai könyvtárigazgatót a rendezvények megszervezéséért. Mindkét helyszín A kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulással több éve együttműködve, immár hagyományszerűen, a magyar kultúra napját mindig felvidéki művészek által alkotott és tolmácsolt programokkal rendezi meg. Kisvárdán a Trió koncertje csupán nyitórendezvénye volt annak a koncertsorozatnak, melyet jeles nap alkalmából szervezett a városi könyvtár a Kisvárda környéki települések iskolásai számára.

Balázs Emese, Felvidék.ma
Fotók: Benedek László és Csomós Árpád
A vándorserlegA tarcali kiállításmegnyitóA Trio Tarcalon