Kevesebb mint egy hónappal a parlamenti választások előtt még a lélegzetvétel is kampánytevékenységnek számít – hát még ha a kormányrúdba kapaszkodó urak eurómilliók osztogatásáról döntenek, ugyanekkor.
Márpedig pontosan erről van most szó: a szlovák kormány mai, február 10-i kihelyezett ülésén döntenek a Késmárknak és a magas-tátrai régiónak juttatandó mintegy négymillió eurós fejlesztési támogatásról. Ennek célja a térség szociális és gazdasági helyzetének javítása. No meg az ott lakók jókedvének, miután a négyből egy milla a helyi téli stadion felújítási munkálatainak befejezésére fordíttatik majd. A késmárki szociális hivatal pedig 2,2 millió eurós hátszéllel segítheti a közeljövőben a régióbeli fiatalok elhelyezkedését a munka világában.

Mindennek természetesen repesve örülünk mi is itt a napos délen, a Thököly-vár karban tartásának talán valamivel jobban, mint a hokicsarnoknak. Annak már kevésbé, hogy a déli régiók úgymond kevésbé részesülnek – ismét – a kormányzat kitüntető figyelméből. Miközben a tervek szerint az intézkedések 2000 új munkahelyet hoznak létre a késmárki járásban (aminek, ismétlem, borzasztóan örülünk), addig a munkanélküliségben fuldokló tájainkon továbbra is mozdulatlan a levegő. Nem csak a kormány kerül el bennünket, hanem vele együtt az infrastrukturális és ipari fejlesztések is. Sőt. A kutyát nem érdekelte valójában, amikor a régió legnagyobb munkaadója, a komáromi hajógyár a levesbe ment. Rég volt, ki emlékszik már rá…

Ezért, pontosan ezért lenne óriási szüksége térségünknek a területi önrendelkezésre. A szlovákiai észak és dél ugyanis nem annyira a tengerszint feletti magasság, mint a beszélt nyelv és megvallott nemzetiség alapján különül el, feszül egymásnak – jobban mondva feszítik egymásnak. Világosan látható, hova megy három héttel a nagy esemény előtt kampányolni egy sokmilliósat a kormány, az is látható, hogy a mindenkori szlovák kormányok prioritásai között a mi kedves szülőföldünk jóléte hol szerepel a sorban. Szóval, ha már kampány: vagy kezünkbe vesszük valahogy mi magunk a dolgaink intézését, vagy izgulunk a “naši chlapci”-ért a késmárki téli stadionban. Mindkettőre megvannak az emberek, tessék választani…

Szűcs Dániel, Felvidék.ma