A Szlovák Tanítók Kezdeményezése, amely január 25-től meghatározatlan időre szóló sztrájkot hirdetett, ma értékelte a kormány tevékenységét az oktatásügy területén. A szervezet megállapította, hogy a kormánykabinet 15 pontot nem teljesített a porgramnyilatkozatból.

„Annak ellenére, hogy a kormány 2012-2016 időszakra szóló programnyilatkozata nehezen értelmezhető és nem konkrét, 15 teljesítetlen pontot találtunk benne” – mondta Branislav Kočan a Szlovák Tanítók Kezdeményezése képviseletében. A sztrájkoló tanítók szerint a kormány nem biztosította a tanítók jelentősebb társadalmi helyzetét, nem váltotta valóra a pénzbeli elismerésüket, és nem tett a jövő tanítóinak felkészítéséért sem.

A tanítók felróják továbbá a kormánynak, hogy a kreditrendszert nem egyszerűsítette és nem növelte az effektivitását, nem szüntette meg a bürokráciát és a fölösleges adminisztrációt az iskolákban. A kormány nem vezette be az új igazgatási rendszert, és a regionális iskolaügy finanszírozását.

A Szlovák Tanítók Kezdeményezése szerint mindebből az következik, hogy ha a kormány programnyilatkozata a jövőben pontosabban és konkrétabban lenne megfogalmazva, az sem jelentene elkötelezettséget. „Ezért az új programnyilatkozatra vonatkozó ígéret számunkra nem elég. Ha pontosabban is lenne megfogalmazva, még akkor sem lenne biztosíték arra, hogy a benne megfogalmazott ígéreteket teljesítenék” – hangsúlyozta Kočan, hozzátéve, a tanítók törvényi intézkedéseket követelnek.

Február másodikán tartja a parlament oktatásügyi bizottsága rendkívüli ülését, amelyet Mojmír Mamojka (Smer-SD), a bizottság elnöke 14 órára hív össze. Az ülésre meghívták Juraj Draxler oktatásügyi minisztert, a Szlovák Tanítók Kezdeményezésének képviselőit és Pavel Ondek, szakszervezeti elnököt.

A tanítók 140 euró jelenlegi, és további 90 euró fizetésemelést követelnek 2017-től.

A sztrájkba bekapcsolódó tanítók száma fokozatosan csökken. Míg a múlt hét végén 10600-an sztrájkoltak, mára 9300-ra csökkent a sztrájkoló tanítók száma. A bekapcsolódó iskolák száma a pénteki 760-ról 700-ra csökkent.

A minisztérium adatai szerint Szlovákiában 2935 óvoda, 2113 alapiskola, 868 középiskola működik, a tanítók száma pedig 89000.

TASR/NDCs, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59130,59103,59074,59031″}