Egyetlen magyar nyelven írt napilapunkat nem szoktam olvasni, pár éve olvashatatlansága miatt lemondtam. Nem mintha nem érteném a nyelvet, amelyen szerkesztik, hanem azért, mert nem magyaroknak írják.

Az FB-n pedig kénytelen-kelletlen módon az orrom elé került ennek a napilapnak a február 12-ei számában Szalay Zoltán cikke: „Nem gyengítjük a képviseletet” címmel, amelyben Fehér Csaba az MKDSZ-elnöke többek között ezt nyilatkozza: „…A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség politikai ideológiáját tekintve az Esterházy János és Szüllő Géza által alapított Országos Keresztényszocialista Pártot, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat tartja elődjének…”

Mint a (volt) MKDM elnökségi tagja, aki a megalakulás pillanatától az MKP-vá válásáig elnökségi tag volt, tiltakozom és visszautasítom ezt az összemosást! Ha MKDSZ utódnak tartaná magát, akkor az egységes szlovákiai magyar politozálás mellett tenné le a voksot, mert az MKDM ezt tette! Akkori elnöke hiúságból, sértődöttségből és önös érdekei miatt pár év után sikeresen verte szét ezt az egységes pártot, aminek a mai napig isszuk a levét. De az MKDSZ kicsit mást tesz: 0,1%…0,2%-os pártként az a feladata, hogy a parlamenti választásokon néhány tized százalékot vigyen el az MKP-tól és így ne lehessen parlamenti párt. Majd miután a mór megtette kötelességét, a mór mehet – az MKDSZ szépen lassan kimúlik.

Egy dologban lehet az MKDSZ elnökével egyetérteni. Arra a szerkesztői kérdésre, hogy „…a reálpolitika talaján maradva azonban azt is látnunk kell, hogy nincs annyi magyar szavazó Szlovákiában, hogy három pártot bejuttassanak a parlamentbe. Nem tartanak attól, hogy így tovább gyengülhet a magyar képviselet?..” az elnök úr azt válaszolta: „…ettől nem tartunk. A magyar érdekképviselet nem attól gyengült, hogy mi létrejöttünk, hanem attól, hogy a magyar politikából hiányzik az őszinte együttműködési szándék…”

Nos, már „írtam vala”, hogy ha az MKDSZ együtt akar működni, akkor „…a közvélemény-kutatások eredményeinek fényében tisztességesebb volna az MKDSZ részéről, hogy felajánlja szavazatait. Mivel semmi esélyünk, szavazzatok másra! Hogy kire, döntsék el ők!…”

Nos elnök úr, itt van az eb elhantolva! Bizony, gyengítitek!

Agárdy Gábor, Felvidék.ma