Egyetlen szlovákiai magyar napilapunk szerette volna egy asztalhoz ültetni a Most-Híd és az MKP elnökét, Bugár Béla azonban lemondta az elnökök vitáját – tudatta a Felvidék.mával az MKP sajtóosztálya.

„A Magyar Közösség Pártja sajnálattal állapítja meg, hogy a Most-Híd párt elnöke, Bugár Béla nemcsak a választási koalíciót utasította el az MKP-val, hanem lemondta az Új Szó által tervezett elnöki vitát is – legalábbis erről értesítette az MKP sajtóosztályát a napilap szerkesztősége” – áll az MKP közleményében, melyben leszögezik, a vita annak ellenére marad el, hogy Berényi József postafordultával igent mondott a felkérésre.

„Meggyőződésünk, hogy egy ilyen pártelnöki vita hozzásegítette volna a szlovákiai magyarokat, hogy március 5-én, a választáson könnyebben dönthessenek. Az MKP elnöke, Berényi József továbbra is nyitott egy ilyen jellegű vita lebonyolítására” – olvasható a nyilatkozatban.

Felvidék.ma