Vasárnap délután – szokatlan időpontban – került sor a párkányi múzeum kiállító termében Csáky Pál legújabb megjelent „Bizonytalan idők” c. könyvének bemutatójára.

A pihenő, szieszta ideje alatt is szép létszámú érdeklődő jött össze. Esztergomból gyalog, a környékből és a városból mintegy 50 ember gyűlt össze, köztük a város polgármestere, Szabó Jenő és Slabáková Kornélia alpolgármesternő is megjelent, de voltak helyi MKP képviselőjelöltek is.

A LIMES- ANAVUM és a Városi Múzeum szervezésében sorra kerülő könyvbemutató bevezetőjében mintegy hangulatkeltésként elhangzott Szabó Lőrinc:”Hazám keresztény Európa”című verse Juhász Gyula múzeumvezető tolmácsolásában. E vers adta apropóján és a kötet mondanivalójában vont párhuzamot Csáky a jelenlegi európai helyzetről, és egy közeli jövőképről, idézetet felolvasva a könyvéből.
Dunajszky Géza A Dunajszky Gézával vezetett beszélgetésben, és a kérdésekben is elhangzottak a Visegrádi négyek együttműködésének kérdései, a Beneš-dekrétumok érvénytelensége – melyekről nem éppen pozitív kilátásai vannak a EU parlamenti képviselőnek, csakúgy mint Európa jövőjét illetően.

Az igen komoly témakör ellenére, mind a felszólalók, mind a képviselő szavaiból, egyfajta pozitív irányvonal bontakozott ki (értékrend- és szemléletváltás, stb.), melyet követnünk kell – csendült ki a délután hangulatából.

A vasárnap délutáni bemutatón minden jelenlévő ajándékul kapott egy könyvet a szerzőtől, melyet hosszú sorokban dedikált a program végén.

Végül a szervezők megköszönték az EP-képviselőnek azt az erkölcsi és olykor pénzbeli támogatást is, melyet a civil szervezetek felé ad évente.
{iarelatednews articleid=”58015,58995″}
DE, Felvidék.ma
Juhász Gyula köszöntőjeA közönségSzabó Jenő polgármester