A Csemadok MKP-s képviselőjelöltjeit kérdeztük, hogy mondják el véleményüket, miért döntöttek csemadokosként, hogy az MKP-t képviselőjelöltségükkel is támogatják. Botka Ferenc, a Vágsellyei Csemadok Alapszervezetének elnöke és a helyi Városi Művelődési Központ igazgatója válaszol:

“Amikor 1972-ben a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium elsős diákjaként tagja lettem az iskola mellett működő esztrádcsoport néptáncos csapatának, még nem gondoltam, hogy ezzel a lépéssel egy életre elkötelezem magamat a magyar kultúraápolása és megőrzése mellett. Négy felejthetetlen év következett, fellépések sora a környék falvaiban: Zselízen, Gombaszögön és külföldön.
Később főiskolásként egy rövid ideig a Szőttesben is táncoltam. Ezen felejthetetlen élmények logikus következménye volt, hogy 1985-ben beléptem a Csemadok  Vágsellyei Alapszervezetébe, rövid időn belül vezetőségi tag lettem és 1992-től (két év megszakítással) a mai napig  az elnöke vagyok” – vázolta.

Majd kifejtette, hogy közös igyekezetüknek köszönhetően 2004-től a Csemadok alapszervezet tulajdonában lévő  Feketeházy János Magyar Házat működtetik sikeresen.
“Rendezvények sokaságát valósítottunk meg. Szavakkal nagyon nehéz kifejezni azt az  érzést, amikor a résztvevők arcán mosoly jelenik meg és megszólal a „Köszönöm szépen, nagyon jó volt”.  Ezt az érzést csak az élheti meg, aki maga is részt vállalt a közösségi munkában.  Számomra a legnagyobb öröm az, ha másoknak tudok örömet szerezni. 
A Csemadoknak köszönhetően fantasztikus embereket ismertem meg, nagyon sok igazi barátra tettem szert. A vezetőségi tagokban pedig a másik családomra találtam. Közben a Vágsellyei Városi Művelődési Központ igazgatója lettem (lehet, éppen a Csemadoknak köszönhetően) , de a csemadokos küldetésem  teszem és tenni is fogom, amíg az egészségem megengedi” – nyilatkozta Botka Ferenc.

Botka Ferenc a Magyar Közösség Pártja 21-es sorszámú listáján Vágsellye jelöltjeként a 79. helyről indul a 2016-os parlamenti választásokon.

Felvidék.ma