A Csemadok MKP-s képviselőjelöltjeit kérdeztük, hogy mondják el véleményüket, miért döntöttek csemadokosként, hogy az MKP-t képviselőjelöltségükkel is támogatják. Ladányi Lajos válaszol:

“Szent-Györgyi Albert mondta jó néhány évtizeddel ezelőtt, hogy  ”Olyan lesz a jövőnk, mint amilyen a ma iskolája”. Ez ma is érvényes, sőt ebben a bölcs  megállapításban az is benne van, hogy amilyen a napjaink kultúrája, annak megfelelő jövőnek nézünk majd elébe. Ennek a kultúrának az alakításában a Csemadoknak nélkülözhetetlen és pótolhatatlan szerepe van” – véli Ladányi.
Kifejtette, a Csemadok több, mint 65 éves tartalmas múltja, a felvidéki és az egyetemes magyar kultúra ápolása terén végzett meghatározó tevékenysége és kitartása az eredeti, maradandó értékek mellett arról tesz tanúbizonyságot, hogy van reményünk a jövőt illetően.

“A kultúra nem belterjes dolog, nagy hatással van a közéletre, politikára úgyszintén. A Csemadokkal gyerekkorom óta együttműködöm és az ott szerzett tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy van még sok tartaléka – főleg a közösségépítés terén – tehát  nagy szükség lesz rá jövőnk alakításában” – nyilatkozta Ladányi Lajos, aki egyébként a Zoboralja Közhasznú Társulás elnökeként is tevékenykedik.

Ladányi Lajos a Magyar Közösség Pártja 21-es sorszámú listáján a Nyitrai járás jelöltjeként a 33. helyről indul a 2016-os parlamenti választásokon.

Felvidék.ma