Eddig öt képviselőjelölt lépett vissza,  további 16 fő jelöltségét pedig a pártja vonta vissza. Így 21 fővel kevesebben szerepelnek a képviselőjelöltek listáján.   

Március 5-ig a visszalépők száma még növekedhet. A jelöltek legkésőbb 48 órával a szavazás megkezdése előtt léphetnek vissza, közölte a TASR hírügynökség a belügyminisztérium honlapjára hivatkozva.

Legtöbb képviselőjelöltet az Odvaha – Veľká národná a proruská koalícia vesztett, mely összesen kilenc jelöltet hívott vissza. A Priama demokrácia soraiból három jelölt távozott.

A Magyar Közösség Pártja két jelöltjét hívta vissza. Először Faklen Kingát, majd Halász Bélát törölték az MKP listájáról. Az SaS és a Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Népi Párt egy-egy képviselőjének a jelöltségét vonta vissza.  

Ugyanakkor akadnak olyan képviselőjelöltek is, akik önként távoztak a jelöltlistáról. Ide tartozik Ľuboš Maxina, aki a Sieť listáját hagyta ott. Jozef Bojčík a Most-Híd, Anton Frič a OĽaNO-NOVA, Katarína Košárová a TIP, valamint Valéria Petrovská a KSS listájáról távozott.

A szlovák törvényhozásba 150 mandátumáért eredetileg 2914 képviselőjelölt versengett volna. A számuk február 22-ig 2898-ra csökkent.

Minden visszalépett, avagy visszahívott képviselőjelölt neve továbbra is szerepel az adott párt jelöltlistáján. Amennyiben a választópolgár visszavont képviselőre adja a voksát, akkor az preferenciaszavazatként  a pártnál marad. A visszaléptetett képviselőjelöltek névsorát minden egyes választási helyiségben ki kell függeszteni.

A március ötödikei parlamenti választásokon 23 politikai párt és mozgalom mérettetik meg.  Az 1989-es bársonyos forradalom óta ez lesz a kilencedik parlamenti választás, melyre az állam mintegy 10,7 millió eurót költ.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59160,59274,58833,58675,57381,57420″}