59432

A vidékfejlesztési minisztérium által bemutatott felmérés szerint túl kicsi a hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai boltok polcain.

A szlovákiai eredetűek csak az üzletekben eladott élelmiszer 62,5 százalékát tették ki 2015 második félévében, míg az elsőben egy tizedponttal kevesebbet. „A nagy élelmiszerláncok polcain folyamatosan csökken a hazai élelmiszerek aránya, ami mind az ország, mind a helyi termelők számára rosszat jelent. (…) Magától értetődő, hogy joggal várjuk az üzletektől a hozzáállásuk megváltoztatását a hazai termelőkhöz” – mondta Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara elnöke. Véleménye szerint a fogyasztók érdeklődése növekszik a szlovákiai készítésű élelmiszerek iránt.

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara ugyanakkor február 24-én hozza nyilvánosságra a saját felmérését. Ez a szóvivőjük elmondása szerint teljesen más módszerrel készült, mint a minisztériumé, hiszen nem az eladott árut, hanem a boltok kínálatát vizsgálja, és eszerint még kiábrándítóbb a helyzet.

Összehasonlításként, Magyarország 2009 körül volt a mélyponton ilyen téren is. Az ezredforduló környékén még csak 12 százalékot kitevő importélelmiszerek aránya akkorra már meghaladta a 30 százalékot, tehát alig volt jobb a helyzet, mint most Szlovákiában. Azóta azonban a 3000-nél több védjegyes magyar terméknek, a minőségi hazai termékeket hirdető kampányoknak, a piackultúra fellendülésének és a hungarikumoknak köszönhetően ismét meghaladja a 80 százalékot a hazai élelmiszerek piaci részesedése. Ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság is növekedett a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, továbbá növekedett az élelmiszerkivitel.

sme.sk, elelmiszer.hu, trademagazin.hu / Felvidék.ma
Fotó: cas.sk
{iarelatednews articleid=”58529,56502,55773,54134″}