Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Házasság Hete ünnepét a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Budapesten, az Országházban.

A Kárpát-medencéből érkezett családok, így a felvidékiek egy része is Rozsnyóról, Fülekről, Pozsonypüskökiből, Csallóközcsütörtökből és Somorjáról már pénteken, február 12-én este Budapestre érkeztek. A Csallóközből érkező vendégek az estét egy különleges programmal töltötték a Fonó Budai Zeneházban, ahol a Berka együttes moldvai és vonós népzenét játszott és a különböző korosztályú társaságok együtt táncoltak. Az országházi programba szombaton, február 13-án reggel bekapcsolódtak a komáromi és búcsi családok is.

A hivatalos megnyitóra a mintegy 800 vendég az Országház főlépcsőjén gyűlt össze. Neves magyarországi politikusok köszöntötték a családokat és Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök levelét is, amelyben az államfő kifejezte: „Nagy örömmel tölt el, hogy az ország háza egy olyan nagyszabású rendezvénynek ad otthont, amelynek fő célja a családok jövőjét meghatározó tervek és lehetőségek megvitatása.

A Felsőházi teremben beszámolót hallottak a résztvevők Dr. Márki Lászlónak, az Európai Nagycsaládos Szövetség elnökének előadásában. Témája a Salt Lake City-ben 2015 őszén megrendezett Család Világkongresszus volt. A résztvevők ezt követően az európai családpolitikai helyzetbe kaptak betekintést. Először Novák Katalin ismertette a magyar intézkedéseket, majd francia, német és lengyel előadók a nemzetükre jellemző gondolkodást mutatták be a család, a gyermekvállalás és a támogatási rendszerek összefüggéseiben. Dr. Kiss Tamás, erdélyi szociológus-demográfus a Kárpát-medence és Európa összehasonlított demográfiai eredményeiről számolt be.

Nagyon elgondolkodtató volt, hogy a franciák általános felfogása szerint a családban két gyerek vállalása már szinte elfogadhatatlannak számít. Európai trendek igazolják, hogy csökken a házasságok száma és a gazdasági előnyök előtérbe helyezése fontosabb a gyerekeknél, erről számolt be a francia nagycsaládosok szövetségének elnök asszonya.

A program záró előadása előtt Pataki János, a KCSSZ elnöke oklevelet adott át olyan házaspároknak, akik évfordulójukat ünneplik ebben az évben. Felvidékről a búcsi Grajski házaspárt köszöntötték házasságkötésük 10. évfordulója alkalmából. Az ünnepi pillanatok után  Grajski Szabó Szilvia így nyilatkozott:„Nagy álmunk valósult meg azzal, hogy eljöhettünk erre a csodálatos rendezvényre és megtiszteltetésnek tekintjük, hogy a házasság és a család értékeire irányíthatjuk a figyelmet.”

Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, a pszichológiatudomány kandidátusa tartotta a záró előadást, melynek címe A család lett volna. Viszont az előtte felszólaló előadók által ismertetett negatív tények arra indították, hogy a tervezett előadás helyett egy pozitív üzenettel szólítsa meg a jelenlévőket. Felszólalásában elmondta, hogy bármennyire jellemzőek a családra, gyerekvállalásra vonatkozó negatív trendek, tény, hogy az ember nem tud egyedül létezni. Szükség van a szeretetkapcsolatokra, amelyek az emberi lélek állandó vonásai. Szükségszerűen nyit az emberi lélek a reménység irányába, amely örök. Tudjuk, hogy bármi baj is van a jelenben, abból mindig van kiút. Ilyen spirituális dimenzió a házasság és család is, hiszen az emberek meghatározó közös feladata az élet továbbadása, amelynek a család a megfelelő eszköze – mondta a kiváló szakértő.

A „Szülőnek lenni jó” című interaktív előadáson a komáromi Hübsch Miklós és felesége, Anikó vettek részt, akik elmondták, hogy a programban résztvevő házaspárok bemutatkozása után egy beszélgetés alakult ki Cserey Miklós és Grosz Katalin vezetésével és közösen összegyűjtötték a szülő és a család szerepére vonatkozó tényezőket, majd ezek kiértékelése következett. “A feladatok érdekesek voltak, valójában nem az új ismeretek megszerzése volt a cél, hanem a tapasztalataink elmélyítése, azok hétköznapi gyakorlatban való alkalmazása” – mondta Hübsch Anikó.

A felnőttek a komoly témákban merültek el, a gyerekek pedig négy korcsoportban négy változó helyszínen foglalkozásokon vettek részt. A gyerekek visszajelzései alapján összegezhetjük, hogy nagyon vonzó programokat biztosítottak számukra a szervezők. A nagy kedvenc a magyar táncház volt, amelyről több gyerek elmesélte, hogy élvezetes, de kimerítő élmény volt.
Míg benn az Országházban a házasság, a család és a gyermekvállalás témájára helyezték a hangsúlyt, addig kinn az épület előtt a rossz idő ellenére teljesen megtelt a Kossuth tér a kormány oktatáspolitikája ellen tüntetőkkel.

Az Országházban elfogyasztott ebéd után a Hadtörténeti Múzeum 1848-49-es szabadságharcról szóló állandó kiállítását tekintették meg a csoportok. A tárlatvezetés során nagyon sok felvidéki vonatkozású tárgyat, személyt és történetet fedeztek fel kicsik és nagyok.

Az egész napot kitöltő program után jóleső érzéssel és sok élménnyel gazdagodva tértek haza a családok.

Köszönet illeti a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének vezetőségét és munkatársait, az Országházban a sok önkéntest, akik a programok során segítették a családokat, valamint a Szövetség a Közös Célokért társulást, Szobi Esztert, a búcsi Babamúzeum vezetőjét, Zupko Máriát, a Carissimi kuratóriumának tagját és Körtvélyesi Piroskát, a Komáromi Protestáns Nőegylet elnökét a felvidéki résztvevők utaztatási és koordinálási feladatainak az elvégzéséért.

Hideghéthy Andrea, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59381,59292″}
A szerző képei az eseményről ITT>> tekinthetők meg.