A pénteken kezdődő törökországi edzőtábor előtti utolsó előkészületi mérkőzésén a DAC csapata 1:1-es döntetlent játszott a II. ligás Nyitra otthonában.

Ľupták és Michalík hosszabb-rövidebb kihagyás után visszatértek, sérülés és betegség miatt viszont hiányzott Štepanovský, Simon, Brašeň és Straka is.

A Győr elleni edzőmeccshez hasonlóan ismét az első negyedóra végén kerültek hátrányba a csallóköziek. Balaj a leshatárról indulva egyedül törhetett kapura, lövés helyett viszont visszagurított az érkező Ivančíkhoz, aki az üresen hagyott kapuba passzolt. Ivančík a 61. percben a kapufát is eltalálta, ám a labda kifelé pattant. A túloldalon is volt veszélyeztetés, sőt két gól is született, ám Kwin majd Kollár gólját sem adta meg a játékvezető les miatt. Az (érvényes) egyenlítő találatra végül egészen a 90. percig kellett várni, Pačinda lapos beadását Kollár pofozta a hálóba.

A szerdahelyiek pénteken utaznak el a törökországi edzőtáborba, ahol három felkészülési találkozó is tervben van – az első rögtön február 9-én a macedón FK Shkëndija Tetovo ellen.

DAC: Tujvel (46. Slávik) – Zivkovic (68. Pagáč), Michalík (46. Ljubicic), Kwin, Davis – Asanovic (46. Horváth) – Polievka (60. Sarr), Ľupták (46. Szarka), Bülbul (64. Egri), Stephens (60. Pačinda) – Černák (72. Kollár)

Nyitra: D. Kolmokov – Ďurek, M. Kolmokov, Dunda, Kotrík – Charizopulos – Ivančík, Fábry, Oravec, Vodička – Balaj. 

A meccs statisztikái:

Lövés – kapura 4:5, mellé 7:7
Szöglet – 3:7
Les – 2:6

Edzői értékelések:

Tomislav Maric, DAC: „Úgy vélem, nem volt jó meccsünk, mivel túl komplikáltan akartunk játszani. Mindenki azt gondolta, hogy neki kell gólpasszt adnia. Nem sikerült megtalálnunk a meccs ritmusát, ennek ellenére megvoltak a gólhelyzeteink. Nem csináltuk jól a dolgokat, és sok munka vár még ránk. Természetesen mindegyik mérkőzésen győzni akarunk, és a helyzetek száma alapján ezúttal is nyerhettük volna, sőt nyernünk kellett volna. Két meg nem adott gólt is szereztünk, de sokkal fontosabb, hogy nem tetszett a mutatott játékunk. Ahogy már mondtam: még sokat kell dolgoznunk, és visszatérnünk az egyszerűbb játékunkhoz.”

Róbert Barborík, FC Nitra: „Egy jó felkészülési mérkőzés volt, mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek. Erős csapat a DAC, jó játékosokkal. A fiatal futballistáink számára jó tapasztalatszerzés volt ez a találkozó. Bízom benne, hogy előrébb visznek minket ezek a tapasztalatok, és tanulunk azokból a dolgokból, amelyeket jobban is megoldhattuk volna. Az első találat egy gyors ellentámadás után született. Két játékosunk, Andrej Ivančík és Filip Balaj jó döntései után esett a gól. Filip nem próbálta maga megoldani a helyzetet, és a passza után Andrej lényegében az üres kapuba gurított. A DAC gólja egy szép beadás után született, és a vendégeknek még több helyzetük is volt, így szerintem megérdemelt eredmény született.”

Az fcdac.sk nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59126,59095,58812,58725,58639,58440,58432,58398″}