Ján Figeľ, a KDH elnöke szerint a kormány kudarcot vallott a szociálpolitika terén, tartalom és időtartam szempontjából is. A kereszténydemokrata politikus sajtótájékoztatón figyelmeztetett arra, hogy Robert Fico kormánya képtelen hatékonyan kezelni a munkanélküliséget. Mintegy 300 ezer ember van munka nélkül, további 300 ezer pedig külföldön dolgozik. „A legjobb szociálpolitika a foglalkoztatás és a családok támogatása, amit a KDH kínál” – jelentette ki az ellenzéki pártelnök.

Figeľ arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fico-kormány jelentős mértékben megemelte az adókat, és új adókat is bevezetett, amivel tompította a foglalkoztatottság növekedését. „Vissza akarunk térni az egyenadóhoz, amivel annak idején a KDH állt elő” – fogalmazott a pártelnök, ami 18 százalék lenne.

Lehetővé tenné a KDH továbbá, hogy a nők korábban nyugdíjba vonulhassanak, ezzel is erősítve a szülők és a gyerekek generációk közti szolidaritását. „A jövő nyugdíjainak terhe a gyermekes családok vállán nyugszik, ezért igazságos az ilyen intézkedés” – jelentette ki Július Brocka, a KDH alelnöke. A kereszténydemokraták javaslata alapján a nők minden egyes gyerek után hat hónappal korábban mehetnének nyugdíjba. „Ez az intézkedés a munkanélküliségre is kihat, mivel az így felszabadult munkahelyekre, a pályakezdők léphetnének be” – mondta.

Miloš Moravčík kereszténydemokrata alelnök szerint nem tisztességes, hogy az állam elveszi az alkalmazott bérének a felét. S az sem szabályos, hogy az állam elvesz a diákok szünidei kereseteiből is. „Nem tisztességes, hogy attól a kisnyugdíjastól, aki igyekszik többletbevételre szert tenni, az állam minden egyes euróból 30 centet elvesz” – fogalmazott a kereszténydemokrata alelnök hozzáfűzve, a KDH a dolgozó családok adóinak csökkentését javasolja. Egy háromgyermekes dolgozó családnak Moravčík szerint a javaslatuk akár évente 1000 eurót is jelenthet. A diákoknak meg azt jelentené, hogy a vakáció alatt a dupláját kereshetnék járulékok nélkül annak, mint az iskolaév alatt. A nyugdíjasoknak pedig havi 200 euró többletkeresetig nem nyúlna az állam a bérükhöz.

Az alkalmazottak adóalapjának adómentes része Moravčík szerint évente 560 euróval növekedne, s minden eltartott gyermekre további évi 1200 euróval. A munkabért kapó munkavállalók nem fizetnének semmilyen adót, a többi munkavállaló pedig alacsonyabb adót fizetne. „Többet segítenénk azoknak, akik több gyermeket vállalnak és nagyobbak a kiadásaik. Több pénzt kapnának, amit a családjukra és magukra költhetnének” – fűzte hozzá az alelnök.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58519,56799″}