Vesse magát alá hazugságvizsgálatnak, és bizonyítsa be a nyilvánosságnak, hogy nem adócsaló. Erre szólította fel az OĽaNO vezérét, az ellenzéki Igor Matovičot Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter a Szlovák Rádió és Televízió hétvégi vitaműsorában. Kaliňák Igor Matovič felszólítására reagált ekképpen, aki arra kérte Robert Fico kormányfőt, hogy 122 millió korona fejében hazugságvizsgáló előtt válaszoljon a kérdéseire. „Nyugodtan megbízhatja az adóhivatalt, hogy hozza nyilvánosságra az adóbevallásait” – jelentette ki Kaliňák, aki szerint Matovič azzal, hogy fiktív módon eladta a vállalkozását egy olyan embernek, akinek nyilvánvalóan nem volt erre pénze, vagyonkimentést végzett, hogy elkerülje az adóellenőrzést és a 2,5 millió koronás bírság kifizetését.

„Ez a történet, amelyben Matovič úr igyekszik magát tisztességes becsületes vállalkozóként beállítani, aki rendesen fizeti az adóit, eléggé repedezett, illetőleg teljesen összeomlott, mint a kártyavár” – vélekedik Kaliňák.

Matovič persze tagadta az ellene felhozott vádakat, és azzal vádolta meg Kaliňákot és Robert Fico kormányfőt, hogy oly módon visszaélnek a hatalmukkal, ami a demokratikus országok történelmében példanélküli. „Ilyen kormányfő még nem volt a világon. A mi kormányfőnk az ötvenes évekbe repítette vissza Szlovákiát, amikor titkos tanúkkal diszkvalifikálták a politikai ellenfeleket kitalált vádak alapján” – jelentette ki az ellenzéki politikus.

„Rendkívül gyáva dolog, hogy a kormányfő egyenes adásban a Kormányhivatalból teszi mindezt, s amikor ide kellene jönnie, hogy megvédje magát, akkor nem képes erre, inkább saját magával vitázik a TA3 televízióban” – rótta fel Matovič a kormányfőnek. Fico a TA3 hírtelevíziónak megerősítette, hogy kiáll a Matovič címére tett vádjai mögött. „A szlovákiai közvéleménynek tudnia kell, hogy aki vulgáris transzparenseivel lepte el Szlovákiát, aki nemcsak engem támad, annak nincs joga ilyen megnyilvánulásra” – jelentette ki Fico, aki arra a kérdésre, honnan vannak értesülései a Matovič cégének eladására vonatkozó adódokumentumokról, úgy válaszolt, ezt majd a vizsgálat befejezése után hozza nyilvánosságra. „Mondhatnám, hogy egy névtelen bejelentőtől, de nem mondom. Konkrét embertől kaptam, akinek a nevét akkor mondom meg, ha a vizsgálat lezárult” – fűzte hozzá a kormányfő.

Az OĽaNO elnöke február 15-én leadta a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség nyomozójának vállalkozása 1997 és 2008 közti könyvelését. Azokról a dokumentumokról van szó, amelyek Robert Fico kormányfő szerint a papírgyűjtőben végezték. Matovič a könyvelését nagyanyja házának padlásán tárolta a Nagyszombathoz közeli Borová faluban. A dokumentumok közül a 2002-2004-es évek dokumentumai hiányoznak. A nyomozó eljárásával szemben Daniel Lipšic, Matovič jogi képviselője panaszt emelt, mivel szerinte nem dobozokat kellett volna leadni, hanem egyes dokumentumokat. Matovič szerint nagyanyja házát öt napja megfigyelték, Lipšic pedig abbéli aggodalmának is hangot adott, hogy a bizonyítékokat manipulálhatják, mert a nyomozó visszautasította az egyes dokumentumok, számlák, megrendelők leadására vonatkozó javaslatát. Véleménye szerint az egész ügyben több eljárási hibát is vétettek. A nyomozó azt sem volt hajlandó megmondani Lipšicnek, ki felügyeli az ügyet, s hogy az véletlenül nem a Kormányhivatal-e.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59324,58321″}