A Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Pro Civis Polgári Társulás közös, Gazdasági és nyelvi gyarapodás címmel rendezett konferenciáján mutatták be a www.torvenytar.sk oldalon elérhető első külhoni magyar elektronikus törvénytárat. Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a komáromi rendezvényen úgy fogalmazott, a Pro Civis polgári társulás törvényfordítási tevékenysége nyomán létrejövő törvénygyűjtemény egyedülálló munka a Kárpát-medencében.

„Amikor 2011-ben a szlovák Alkotmány és az önkormányzatokról szóló törvény magyarra fordításával elkezdtük a munkát, az volt a célunk, hogy legalább az önkormányzati feladatkörökkel összefüggő törvényeket tegyük elérhetővé magyar nyelven. Később azonban világossá vált, hogy más egyéb törvények magyar fordítására is szükség van. Így jutottunk el oda, hogy 65, zömében választási és az önkormányzatok gazdálkodásáról szóló törvény, valamint az önkormányzati munkával, ha nem is szorosan, de azért mégiscsak összefüggő polgári törvénykönyv most már rendelkezésre áll magyar nyelven is” – mondta el a Felvidék.mának Őry Péter a törvénytár születéséről.

A Pro Civis elnöke hozzátette, ez a hatvanöt törvény a mintegy kétszázhúsz módosító kiegészítéssel együtt összesen több mint háromezer normaoldalt tesz ki, ha azonban a törvények egyes változatait is figyelembe vesszük, a törvénytár teljes szövege több mint tízezer oldalt jelent. Mint rámutatott, a munka a törvénytár létrehozásával nem ért véget, hiszen állandóan módosulnak a törvények, így a törvénytár folyamatosan bővül majd.
„Noha a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája kimondja, hogy az általunk elvégzett munkát az államnak kellene elvégeznie, erre Szlovákiában nincs lehetőség. Van ugyan kisebbségi nyelvhasználati törvényünk, ám ezt az állam nem tölti meg valós tartalommal” – hangsúlyozta Őry.

59455x

Potápi: A törvénytár létrehozása egyedülálló munka a Kárpát-medencében

A Pro Civis polgári társulás törvényfordítási tevékenysége nyomán létrejövő törvénytár egyedülálló munka a Kárpát-medencében, bízunk benne, hogy az erdélyi, a délvidéki és a kárpátaljai magyarság is él majd a lehetőséggel, és hasonló törvénytárak készülnek majd el – közölte a komáromi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár, aki szerint a törvénytár létrehozása azért is fontos, mert a külhoni magyar közösségek sokszor nincsenek tisztában azokkal a jogi lehetőségekkel, amit a mindenkori törvények számukra biztosítanak. “Éppen ezért óriási lépés a Pro Civis munkája, hiszen ennek alapján a törvényeket az önkormányzatok már két nyelven is tudják értelmezni” – tette hozzá. 

A konferencián tartott előadásban Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, a nyelvhasználat a nemzetpolitika éppolyan kiemelt területe, mint amilyen az oktatás vagy a gazdaságfejlesztés. Hangsúlyozta, a klasszikus nemzetpolitikai kérdéseket össze kell hangolni a gazdaságfejlesztéssel, ugyanakkor – látva a riasztó nyelvhasználati mutatókat – szükség van öntudatos állampolgárokra is.

lm, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>