A Magyar Közösség Pártja szervezésében Kassán és Rozsnyón január 31-én Mága Zoltán a Budapesti Primárius Zenekar közreműködésével fergeteges koncertet adott.

Nagy érdeklődés övezte Kassán Mága Zoltán világhírű hegedűművész koncertjét a Hotel Centrum Darwin-termében január 31-én. Egyedi virtuóz játéka feledhetetlen élményt nyújtott a hallgatóságnak. A koncert keretén belül bemutatkoztak az MKP parlamenti képviselőjelöltjei is.
Berényi József, az MKP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy közösségünk megmaradását és fejlődését közös akarattal, az MKP parlamentbe jutásával megvalósíthatjuk.
Köteles László szerint nem küldötteket kell küldeni a parlamentbe, hanem hiteles magyar képviseletet. Filipko József elmondta, az MKP a szlovákiai magyarok gyűjtőpártja, mert programjával megszólítja a keresztény értékeket valló és a szociálisan érzékeny embereket egyaránt.
Dúl Ildikó azt tartja, hogy emberi értékünket önmegvalósításunk mértéke, mások tisztelete, a közösségünkért végzett munka határozza meg. Iván Tamás ébresztőt fúj keletnek. A mezőgazdaság fejlesztése, a fiatalos lendület, összefogás, az, amire az itt élőknek szüksége van. Zachariás István megyei alelnök a jó eredmény elérését az összehangolt közös érdekű cselekvésben látja. Részt vett a találkozón Hangácsi Mihály képviselőjelölt is.

A Magyar Közösség Pártja a kassai koncert bevételét és a képviselőjelöltek támogatását, 600 eurót, a Kassai Magyar Óvoda fejlesztésére ajánlotta fel. A szimbolikus utalványt Berényi József elnök adta át az óvoda igazgatónőjének, Harangozó Katalinnak.
Az MKP nyereményjátékát: Gergely Ilona, Smolniczky Tibor és Molnár Katalin; a Mága Zoltán által felajánlott CD-t, DVD-t és újévi koncertjegyet Kmec Alica nyerte.

A kassai fellépést követően igazán emlékezetes koncert volt Rozsnyón is.
A rendezvényen szintén Berényi József, az MKP elnöke tartott beszédet, a lelkes közönséget Beke Beáta, az MKP rozsnyói járási listavezető parlamenti jelöltje köszöntötte. A koncert alkalmával a Rozsnyói járás és a környező járások parlamenti képviselőjelöltjei is bemutatkoztak.
Szepsiből Köteles Lászlóval és Zachariáš Istvánnal, Rimaszombatból Cziprusz Zoltánnal, a Rozsnyói járásból Horváth Istvánnal, Szaniszló Adriánnal, Végső Viktorral, Koľvek Alicával, valamint Nagy Györggyel találkozhattak az érdeklődők.

A szervezők a koncert bevételével a Rozsnyói Egyházközség Alapiskoláját támogatták, mellyel kapcsolatosan Nt. Buza Zsolt az alapító fenntartó nevében portálunknak elmondta: „Nem a pénzösszeg értéke a lényeg, hanem az az erkölcsi támogatás, mely általa kifejezésre jut. A jókedvű adakozót szereti az Isten, és megáldja mindazzal, amit ő tanúsított a gyermekek, pedagógusok, alkalmazottak, Isten népe irányába. Köszönjük szépen a támogatást”.

A koncert végeztével nyereményjátékra is sor került, melynek két nyertese is lett. A nyereménykosarat Kőrösből Fábián Júlia nyerte meg, valamint a rozsnyói koncert alkalmával egy VIP családi belépő is gazdára talált Mága Zoltán 2017-es újévi budapesti koncertjére. A lekenyei Lenkey család nagyon örült a koncertbelépőnek, annál is inkább, mert mint elmondták, eddig nem nagyon mosolygott rájuk a szerencse.

„Nagyon örülök, hogy Mága Zoltán értő közönséggel töltötte meg ezt a nagy termet. Így a csodálatos muzsika nyújtotta zenei élvezeten kívül talán el tudtuk mondani közösségünk legnagyobb célkitűzéseit, kihívásait. A parlamenti választásokkal kapcsolatban beszélhettünk a magyarság életéről, gondjairól, Szlovákia gazdasági helyzetéről, a politika alakulásáról. Az egészet körbeívelte egy csodálatos zene, melyet Mága Zoltán szolgáltatott remek humorral összekötve. Úgy gondolom, hogy aki Kassán és Rozsnyón részt vett a koncerten, jól érezte magát, és pozitív élményekkel feltöltődve tért haza” – nyilatkozta a Felvidék.ma portálnak Berényi József.

A résztvevők egy nagyon szép zenei élménnyel gazdagodva távoztak, és elmondásuk szerint szívesen vennék, ha a jövőben is részük lehetne a mostanihoz hasonló színvonalas rendezvényekben.

Mága Zoltán az MKP meghívására legközelebb február 7-én Vágsellyén és Pereden, február 9-én Rimaszombatban, február 11-én Feleden, február 12-én Füleken, február 13-án Gömöralmágyban és Ipolynyéken, február 15-én Farnadon és Zselízen, február 16-án Léván és Ipolyságon ad koncertet.

További képek a rozsnyói koncertről Képgalériánkban tekinthetőek meg ITT>>>.
mkp.sk, bb, Felvidek.ma {iarelatednews articleid=”53077,50934,43428″}