A Házasság hete 2016 programsorozathoz csatlakozva a Zarándoklat a családokért az Ung-vidéken című program keretében Kaposkelecsényben és Nagykaposon tartottak műsoros családi összejöveteleket a Via Nova, a Csemadok és Szövetség a Közös Célokért szervezésében.

Február 14-én az Amíg egy nép énekel, messzire hallatszik, hogy létezik című eseményen a nagytárkányi Emmánuel zenekar adott koncertet családról, szeretetről, a nemzeti értékekről, szülőföldről a kaposkelecsényi községházán.

Február 15-én a nagykaposi Magyar Közösségi Házban folytatódott a program Isten, Haza, Család címmel. A megnyitó után Kecskés Barnabás, görög katolikus parókus szólt arról, hogy mit jelent Isten szava a családban, kifejtve, hogy a ma embere és korunk családjai, hogyan maradhatnak meg a keresztény értékek mellett, megtartva ez által a közösséget is a helyes úton. A nagykaposi atya előadása után Dsida Jenő, erdélyi magyar költő életútját mutatta be Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifjú színművésze. Dsida Jenő verseiből, levelezéséből és egyéb írásaiból összeállított egyéni előadásban megelevenedett a költő alakja. Marosán Csaba közreműködésében olyan emberekről is hallhatott a közönség, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Dsida Jenő költő lehessen. Mint azt az ifjú kolozsvári színésztől megtudtuk, az előadás célja szélesebb közönséget megszólítani és sok ember szívébe belopni Dsida egyszerű, tiszta életszemléletét, élővé varázsolni a nagy klasszikust.

Varga Tibor, a Via Nova elnökhelyettese, a Zarándoklat a családokért az Ung-vidéken program szervezője a Felvidék.má-nak elmondta, hogy mindkét helyszínen nagy sikere volt a rendezvényeknek:„Kiváló előadásokat láthattunk, hallhattunk, amelyek méltóak voltak az esemény üzenetéhez. Mindkét helyszínen gyermekfoglalkozásokat is tartottunk. A résztvevők végül nagy örömmel vették át A család könyve kiadványt” – fejtette ki Varga Tibor. „A Via Novában, az MKP-ban, a Csemadokban folyamatosan építjük a közösségünket, melynek alapja a keresztény-keresztyén értékeken alapuló család. Az erős közösségeket pedig az erős családok alkotják! Az Ung-vidéken nem volt eddig program a Házasság hete keretében, így örömmel fogadtuk a Szövetség a Közös Célokért megkeresését, bízva abban, hogy értéket tudunk közvetíteni e rendezvényekkel. Úgy érzem, sikerült!”- jelentette ki Varga Tibor.
A Zarándoklat a családokért programsorozat a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének a támogatásával valósult meg.

A család könyve átadását a Bodrogközben, Leleszen folytatják február 20-án egy családi délután keretében.

További képek az eseményről fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT>>. 

Hideghéthy Andrea, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59490,59461,59435,59381,59347,59307,59292,59255,59202″}