Fordulatos évet tudhat maga mögött a DAC futballklub. A felnőttek a tabella első felében telelnek, épül a stadion és az akadémia. A klub körüli változásokról beszélt a sportolunk.sk portálnak Németh Krisztián sportigazgató.

Hogyan látta a DAC fejlődését az utóbbi időszakban?
Két éve nagy siker volt számunkra, hogy Radványi Mikivel bent maradtunk a első ligában, a B csapatunk pedig feljutott a harmadik ligába. Tavaly már egy teljes év volt az új tulajdonos keze alatt. Érkezett Tomislav Maric vezetőedző és stabilizálódott, megerősödött a játékoskeret. Örülünk, hogy több játékosunk szlovákiai viszonylatban is TOP játékossá érett, többek között Szarka Ákos, aki kilenc találatot szerzett. Az ifjúsági csapatainkkal visszajutottunk az első ligába, ahol nem vallanak szégyent. Az U19-es csapat Jozef Olejník és Kiss Igor vezetésével olyan csapatokat győzött le, mint a Trencsén, a Zsolna, vagy a Slovan. A Várkonyon szereplő B csapatunkból Borbély Balázsnak sikerült egy profi U23-as együttest kialakítani, ahol főleg az U19-es korosztályból kiöregedett játékosok kapnak lehetőséget.

Ismét országosan is felfigyelnek a DAC fiataljaira?
Igen, már országszerte jegyzik a DAC ifjúságát. A korosztályos csapatokba sikerült válogatott játékosokat igazolni, ezzel is növelve a csapatok minőségét. Csapataink egyre jobb eredményeket érnek el. Az U13-as együttes például legutóbb országos másodikként zárt a púchovi teremtornán, Balla és Duhaj edzők vezetésével. Külön öröm számunkra, hogy Szlovákia legjobb U13-as játékosa Szőgyi Erik lett.

Több klubbal is kötöttek megállapodást. Milyen célból?
Szeretnénk, ha a DAC a Felvidék válogatottja lenne, ezért az ország egész régiójából gyűjtenénk össze a tehetséges játékosokat. Ennek céljából kötöttünk megállapodást több klubbal is. Nem mindenhol adatik meg, hogy a legjobb feltételek mellett készüljenek a legtehetségesebb játékosok. Mi ezt szeretnénk elősegíteni. Jelenleg Komárom, Ógyalla és Nagymegyer került be ebbe a körbe, de tárgyalunk további lehetséges partnerekkel is.

Egy jó csapatnak jó edzőre van szüksége.
Természetesen, fontos hangsúlyt fektetünk az edzők képzésébe is, hiszen elengedhetetlen, hogy felkészült trénereink legyenek és a lehető legjobb tudást adják át a játékosoknak. Előadásokat szervezünk számukra és minden héten konzultálunk. Tavasszal pedig szakmai utakat szeretnénk tervezni, melyek során különböző klubokhoz látogatnának és megismernék munkájukat. Segítségünkre van Jean-Marc Nobilo a francia Auxerre futballklub akadémiájáról, aki már két alkalommal is ellátogatott Dunaszerdahelyre. Segíti az edzők munkáját, az új akadémia beindítását és főleg abban segít, hogy elébe menjünk a hibáknak.

Mi várható tavasszal a stadion és az akadémia építkezésével kapcsolatban?
Nagyon izgalmas időszak vár ránk az új évben. Köszönet Világi Oszkár tulajdonosnak, a klub és maga, az infrastruktúra is folyamatosan fejlődik. Tavasszal megindulnak a munkálatok a stadionon. Lebontásra kerül a B-közép lelátója, ezután kilencven fokkal elfordítjuk a pályát. Ebben az időszakban is szeretnénk a lehető legtöbb mérkőzést a DAC stadionban játszani. Majd elkezdjük az új lelátók építését. Emellett a dunaszerdahelyi Bécsi út mellett épül az akadémia is, már láthatók a futballpályák. A tavasz folyamán három füves és egy műfüves pályát vehetünk igénybe. Nagy szükségünk van a pályákra, hiszen az edzők tizenhárom csapatunk számára heti hét edzést vezényelnek, és nagyon sokat segítenek majd az újonnan megépülő pályák.

Ami a felnőtt csapatot illeti, várható további erősítés?
Ahogy azt már a téli felkészülés elején jeleztük, nem tervezünk nagy játékos mozgást az átigazolási időszakban. Érkezett a jobbhátvéd Živkovič, aki a szerb Partizan Belgrád neveltje, továbbá a kassai Tomáš Huk, aki az egyik legtehetségesebb védekező játékos a korosztályában.

Mit gondol, a fiatalok közül ki kaphatna szerepet a felnőttek között?
Mészáros András, Egri Dezsi, Kollár Roman és Pagáč Slavo már a felnőttekkel készülnek, már megérezhetik az első csapat légkörét. Nekik kell bizonyítaniuk. Külön öröm lenne számomra, ha a fiatalok közül valaki beverekedné magát az első csapatba. Már az U23-as és az U19-es csapatokat is kiválogatott jól képzett játékosok alkotják, nagy a harc a csapatba kerülésért. Akkor lennénk a legboldogabbak, ha minél előbb berobbannának az országos élvonalba. Ez az utánpótlás nevelésünk legfontosabb célpontja.

sportolunk.sk/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59478,59572,59368,59321,59252,59173,59154,59126″}