Miskolc ma már nem a munkanélküliek, hanem a munkaerőt kereső vállalkozások városa – mondta a magyar miniszterelnök a város polgármesterével, Kriza Ákossal február 11-én tartott közös sajtótájékoztatón, miután áttekintették a megyeszékhely fejlesztéseit. Orbán Viktor kifejtette: a szlovák fél teljesít a legjobban az Magyarország és Lengyelország közt kialakítandó ipartengely létrehozásában.

Orbán Viktor szerint a modern ipari várossá válás útján Miskolc jó ütemben halad. Megjegyezte, a pozitív oldalát nézi annak a jelenségnek is, hogy lassan munkaerőhiánnyal kell megküzdeni a városban. A futó fejlesztések között megemlítette az iparterület bővítését. „Miskolcon nagy potenciál van, amit részben a város nagy népessége ad” – mondta az MTI-nek Orbán. A kormányfő nagy lehetőségnek nevezte Miskolc ipari múltját is: a korábban ott dolgozó, képzett embereket, valamint a város egyetemét.

Orbán Viktort kérdezték az északkelet-magyarországi és kelet-lengyelországi iparvidék autópályán való összekötésére vonatkozó tervről is, amellyel kapcsolatban közölte: a kormány szerint tarthatók a Miskolc-Kassa közötti szakasz elkészülésére vonatkozó szoros határidők, ami fontos, mert e nélkül a magyar-szlovák szakasz nélkül nem lehet összekötni a magyar és a lengyel iparvidéket. Nem egyszerűen miskolci belügyről beszélünk, hanem egy regionális, stratégiai kérdésről, amely a magyar gazdaság jövőbeli sikerét alapvetően befolyásolja: össze kell kötnünk a lengyel iparvidéket a magyar északi iparvidékkel. Ehhez persze a mostani politikai és második világháború után kötött békeszerződések értelmében át kell haladnunk Szlovákián is. Ebben az egész történetben a szlovákok teljesítettek a legjobban – fejtette ki, kiemelve, hogy a szlovák fél jól halad az ipartengely létrehozásában.

Arra a kérdésre, hogy milyen újabb iparágak települhetnek Miskolcra, a miniszterelnök azt felelte: jelenleg is vannak az asztalon olyan gépjárműipari beruházások, amelyeknél két-három magyar város – köztük Miskolc – közül választanak a befektetők. Ezek a fejlesztések is abba az irányba hatnak, hogy Miskolc végre teljesen lerázza magáról az acélváros szürke porát, és egy dinamikus, fejlődő városa legyen Északkelet-Magyarországnak – fogalmazott a Kriza Ákos polgármester.

A magyar miniszterelnök Miskolcon a jelek szerint újra megerősítette, hogy a lengyel – magyar fejlesztési stratégiából bőven profitálhat Kelet-Szlovákia is, persze ez ügyben bőven lesz teendője a Kassa és Eperjes Megye Önkormányzatának, a helyi önkormányzatoknak és településszövetségeknek.

Mivel Szlovákia parlamenti választások előtt van, a megmérettetésen induló pártok az ügyet felkarolhatnák, a fejlesztési elképzeléseik részévé téve a sokszoros hátrányban szenvedő keleti keletet felélesztését, így vázolva például azt, miként lehet visszafordítani Bodrogköz és Ung-vidék pusztulását. Ahogy az egyik parlamenti képviselőjelölt, Ilko Zoltán fogalmazott pár napja: „Elég volt a vidékünk kivéreztetéséből”.

Feltehetően rövidesen megépül a kulcsfontosságú R4 gyorsforgalmi út teljes szakasza és kialakul egy különleges beruházási övezet a három érintett ország keleti régióiban, aki itt időben lépni tud, esélye lesz pár lépéssel közelebb kerülni Európához.

SZL, Felvidék.ma