Mintegy száz egészségügyi nővér és kassai főiskolás tüntetett szerdán (február 24.) Pavol Paška volt házelnök kassai villája előtt. Az Egészségügyi Nővérek és Szülészek Szakmai Szervezetének elnök asszonya, Monika Kavecká szerint semmi mást nem követelnek, csak azt, hogy a felmondást adott nővéreket vegyék vissza az eredeti munkahelyükre, ahogyan azt Robert Fico kormányfő eredetileg megígérte.

Kavecká szerint a kormányfő néhány óra leforgása alatt megváltoztatta a véleményét, ami mögött a nővérek szerint Paška áll, ezért tüntetnek most a villája előtt. A nővérek azt a nyílt levelet is át szerették volna nyújtani Paškának, amelyet Kavecká az egybegyűltek előtt felolvasott.

A levélben egyebek mellett az áll, „a körülmények azt mutatják, hogy emögött maga áll, Paška úr. Ezért arra kérjük, bírálja felül a döntését. Hiszen az egészségügyi nővérek és a szülések hatalmas visszalépést tettek, és a kormányfő február 5-ei kijelentése után már csak vissza szerettek volna térni az eredeti munkahelyeikre, egyetlen euróval sem többet. De Ön ezt sem tette lehetővé. Ezért kérjük, hogy álljon ki a mihamarabbi visszatérésük mellett” – olvasta Kavecká. A nővérek a levél alapján nem tudják, mi vezette Paškát erre a lépésre, hogy meg szerette volna-e alázni a kormányfőt, vagy az egészségügyi nővéreket és a szülészeket a vakmerőségükért.

Kavecká szerint a megüresedett helyekre csak minősítés nélküli nővéreket helyeztek, akik nincsenek bejegyezve a nővérek nyilvántartásában. Majd feltette a költői kérdést: Eperjes és az Eperjesi kerület lakói vajon nem érdemlik a teljes egészségügyi szolgáltatást?

Alžbeta Bojková egyetemi tanár, az Egyetemi Tanárok Kezdeményezés kassai képviselője is szólt a jelenlévőkhöz. „Önzetlenül állunk Önök és a sztrájkoló tanárok mögött. Itt az ideje, hogy Szlovákiában létrejöjjön a polgári társadalom. Csak tisztességet, igazságot és emberi méltóságot szeretnénk” – mondta.

Az egészségügyi nővérek és a diákok ezután közösen dobpergés mellett átvonultak a kassai Dominikai térre, ahol a kassai egyetemek diákjai nyílttéri partit szerveztek a sztrájkoló tanárok támogatására.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55240,53700″}