A Fico-kormány második szociális csomagjának része a családi házak komplett hőszigetelésére vonatkozó állami támogatás. Február 16-án megjelent az első pályázati felhívás, amely alapján az első ezer igénylő egy hónapon belül benyújthatja a kérelmét.

„Nagyon örülök annak, hogy erre az intézkedésre 30 millió eurót tudtunk elkülöníteni, már 4 ezer kérvényt kaptunk is ezzel kapcsolatban” – mondta el az építésügyi és regionális fejlesztési minisztériumban február 16-án tartott sajtótájékoztatóján Robert Fico kormányfő.

„A fent említett célra az állam 30 millió eurót határozott meg, ebből az összegből szeretnénk elkülöníteni az első ezer kérvényező támogatásra szánt összeget. Azért jelentettük be ma az első pályázati felhívást, mert az érdeklődőknek bizonyos felkészülésre van szükségük, hogy bejelentkezzenek ebbe a projektbe, erre egy hónap áll majd rendelkezésükre, március 16-tól kezdjük el hivatalosan a kérvények fogadását. A második pályázati felhívás közzétételére a következő negyedévben kerülhet sor”- pontosított a TASR hírügynökségnek a kormányfő.

A családiház-tulajdonosok a jogosult költségek 30 százalékát kaphatják meg az otthonuk hőszigetelésére. Az állam a hőszigetelés árának maximum a 30 százalékát állja, tehát legfeljebb 6 ezer eurót, a felhasznált szigetelőanyagok fajtájától függően. További 500 eurót adhatnak a tervek elkészítésére és ház energetikai bizonylatának beszerzésére. A támogatás, így összesen elérheti akár a 6500 eurót.

A jelenleg érvényes szabályozás értelmében az állami támogatás a családi házak energiagazdálkodásának gazdaságosabbá tétele érdekében, az épületek külső falainak, a tetőnek, a fűtött és nem fűtött helyiségek közti belső elválasztására szolgáló konstrukciók, az ablakok és ajtók szigetelését érinti.

A támogatásra, olyan családi házzal rendelkező szlovákiai tulajdonos tarthat igényt, aki legkevesebb tíz éve lakja a házat. Az alapterület egyszintes családi ház esetében legfeljebb 150 négyzetméter, többemeletesek esetében legfeljebb 250 négyzetméter lehet. A kérvényt a hőszigetelés elvégzése előtt és azután is be lehet nyújtani, így azok is igényelhetik majd a támogatást, akik 2015-ben végezték el a hőszigetelést.

A www.zatepluj.sk weboldal a program feltételeivel kapcsolatos valamennyi információt tartalmazza, ki és hogyan pályázhatja meg a hőszigetelési támogatást, illetőleg milyen dokumentumokat kell a kérvényhez csatolni.

A programmal kapcsolatos további részletekről az érdeklődők telefonon keresztül, vagy a zatepluj@mindop.sk e-mail címről kérhetnek tájékoztatást.

SZL, Felvidék.ma
Fotó: TA3
{iarelatednews articleid=”55373,57994,53929,51801,51235″}