A Komáromi Jókai Színház és a Soproni Petőfi Színház együttműködése továbbra is sikeres. Ennek bizonyítéka a Szép Cerceruska című mesebalett előadása Komáromban.

A komáromi színház művészeti vezetése úgy döntött, hogy a bábszínházi előadás mellett egy másféle formanyelvvel is szeretné megismertetni gyermekközönségét. Ezzel szeretné elérni, hogy a fiatal nézőközönségének a színházról, az előadóművészetről alkotott elképzelése minél szélesebb és gazdagabb legyen – áll a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Mint olvasható, így esett a választás a Szép Cerceruska című mesebalettre, a Soproni Petőfi Színház előadására. A két színház együttműködési szerződést kötött, s amíg a soproni társulat a komáromi gyerkőcöknek játszott, a hűség városában, Sopronban a komáromi „Három kismalac”-nak tapsolhattak a nézők. A jövőben egy közös előadás létrehozását is tervezi a két színház művészeti vezetése.

A Komáromi Jókai Színház két héten keresztül 14 előadás erejéig látta vendégül a Soproni Petőfi Színház művészeit. Demcsák Ottó Harangozó-díjas koreográfus táncra „fordította” a magyar népmesék sorozatból ismert szép Cerceruska történetét. A mese főszereplői Cerceruska és Élia, két ártatlan tiszta gyermek, lehetnének akár napjaink lányai is. Kiszolgáltatottságuk, veszélyeztetettségük, butasággal és gonoszsággal szembeni harcuk is kortalan. A csodás metamorfózis, s hogy „mindenjóhaavégejó” azonban már mese.

Benedek Elek meséjének új adaptációja a tánc színes eszközeivel az állatok, a természet és az univerzum kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A mesebalett zenéjét Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter szerezte, akik a magyar népzenei gyökereket fonták össze világzenei és kortárs elemekkel hangulatosan, fantáziadúsan, játékosan. Az előadás 2015 júniusában elnyerte a győri XI. Magyar Táncfesztivál Gyermek Táncfesztiváljának közönségdíját Gyermeknézőink s a pedagógusok visszajelzései alapján komáromi közönség előtt is nagy sikert aratott.

Felvidék.ma 
Fotó: atempo.sk
{iarelatednews articleid=”58943,58707,57900″}