59463

A közelmúltban jelent meg Stirber Lajos révkomáromi tanár, karnagy könyve, „Ecsettel és tintaceruzával” címmel, amely a tanár úr szülei születésének 100. évfordulója tiszteletére jelent meg.

A kötet lényegében családi album, emlékkönyv, mégis a magyar történelem egy-egy szeletét találjuk meg benne. A könyvben fellelhetők Stirber Lajos édesapjának festményei, naplószerű bejegyzései, amelyek mindenekelőtt a második világháborúban elesett több százezer magyar katonára, s azok hőstetteire, áldozatvállalására emlékeztet. S hogy mi a célja Stirber Lajosnak ezzel a könyvvel? Erre a kötet előszavában így adja meg a választ: „Emlékeztessek azokra a hősökre, akik a fronton estek el, az orosz gulágokban, vagy – mint apám is – az orosz fogságban haltak meg. Akiket szeretteik – szülőként, testvérként, feleségként, gyermekként – reménykedve hazavártak, de az őket hazaváróknak még az sem adatott meg, hogy drága halottjuk sírjára virágot vihessenek, gyertyát-mécsest gyújthassanak, hogy ekképpen méltó módon emlékezhessenek.”

A kötet rendkívül gazdagon illusztrált, hiszen a háborúban meghalt Stirber Lajos korabeli képeslapok alapján készített és mindmáig féltve őrzött olajfestményeit és vízfestékkel festett képeit tartalmazza. Nem is illusztrációk ezek, hanem főbb motívumai, meghatározó részei a könyvnek. De sokatmondóak az őszinte hangú tábori lapok, levelek, és olyan kiadványok, mint a Seregek ura, katolikus honvédek ima-, énekes- és oktatókönyve is. A kötet kordokumentumainak felbecsülhetetlen szellemi értéke van. Mindenki számára érdekes lehetnek az idősebb Stirber Lajosnak a „doni pokol”-ból írt jegyzetei, levelei, naplószerű írásai, hiszen a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája volt az 1943. január 12-ei doni áttörés, ahol mintegy 110 ezer magyar katona halt meg. A kötetben rövid bepillantást nyerhetünk a komáromi 22. gyalogezred történetébe is, melynek honvédei hősiesen helytálltak a második világháború legnehezebb helyzeteiben. „Újra magyarok lettünk!” – ez a címe annak a fejezetnek, amely a bécsi döntés utáni 1938-as visszacsatolást tárgyalja röviden, tárgyilagosan és autentikusan annak a tollából (id. Stirber Lajos), aki megélte, átélte ezt az időszakot.

Stirber Lajos komolyan vette dr. Szénássy Zoltán magyar-történelem szakos gimnáziumi tanár szavait, aki azt mondogatta mindig: „Ami nincs leírva vagy kőbe vésve, az nem volt.” Ezért (is) gondolta úgy Stirber Lajos, hogy az utókor számára megörökíti szüleinek viszontagságos életét, tanulságos történetekkel tarkítva, annak érdekében, hogy a mai fiatal nemzedék – egy család történetén keresztül – megismerhesse saját történelmének egy-egy szeletét.

„Aki szeretetet kap, tovább tudja adni”. Ezzel a mottóval, illetve családi fényképalbummal zárja „ecsettel” és „tintaceruzával” írt könyvének mondanivalóját Stirber Lajos, akinek könyvét szeretettel, tisztelettel és felelősséggel ajánlom mindenki szíves figyelmébe.

Tarics Péter, Felvidék.ma