Zsinórban a harmadik választási ciklust kezdi „civilben” az MKP, miközben a százezres szavazótáborát továbbra sem képviseli senki a parlamentben, ugyanakkor a Most-Híd is sok magyar szavazóját elvesztette.
A végeredmény birtokában is kevés az igazodási pont a politikában, és rögtön különböző koalíciókról, szövetségekről, újabb kampányról beszél mindenki.
A választás után Gubík Lászlót, a 43 ezer preferenciaszavazatot szerző Via Nova elnökét kérdeztük, hogyan látják a fiatalok a közösség jövőjét. Kivárnak, vagy ötletekkel segíteni, befolyásolni kívánják, hogy mi történjen a jövőben?
A Most-Híd bejutott, az MKP kimaradt. Az egyik ezek szerint jól csinálta, a másik hibázott?
Újra megerősítést nyert, hogy – parlamenti jelenlét ide vagy oda – a magyarlakta területeken az MKP a legerősebb párt, de továbbra sem eléggé erős ahhoz, hogy támogatottságát mandátumokra váltsa. A Híd ezzel szemben jól felismerte saját gyengeségét, és megtalálta a menekülő útját: az országosan népszerű Lucia Žitňanskának és néhány szlovák regionális politikusnak köszönhetően bevonzott annyi szlovák szavazót, hogy velük átmentse magát még egy parlamenti ciklusra.
A magyar szavazók jelentős része viszont úgy vélekedik, hogy egyik párt sem csinálta jól, hiszen nagyon sokan vagy nem mentek el szavazni, vagy szlovák pártra voksoltak.
A rendszerváltás óta a szlovák nemzetpolitika tudatosan kiéheztette a déli régiókat, a romló életszínvonalat pedig belharcaink is súlyosbították. Mindez kiábrándulttá és fásulttá tette az itt élő magyarokat, ami a választási hajlandóságukban is megmutatkozott. A magyarlakta járásokban 50 % körüli a választási részvétel, míg a színszlovák járásokban 60-65 %. Az olló észak és dél között, nyugat és kelet között tágul. Ha megnézzük a szlovákiai beruházások térképét, azt láthatjuk, hogy a régiók gazdasági erejével egyenes arányban növekszik az ott lakók választási kedve is.
A magyar fiatalok közül többen mentek külföldre, mint a szlovákok közül, a déli járásokért vívott csata pedig nem a küzdő feleket, hanem az embereket fárasztja legjobban. Az MKP–Híd civakodásra a választópolgárok alig fele kíváncsi, az MKDSZ-ről pedig azért nem beszélek, mert tíz felvidéki magyarból kilenc nem is tudja, mi az. Súlyos tehát a helyzet, a magyarság anyagi és emberi erőforrásai vészesen csökkennek.
Mi lehet a kiút?
Két dolgot kell megfejtenünk. Egyrészt azt, hogy a velünk élő magyarok fele miért nem szavaz, másrészt azt, hogy a szavazók közül miért fordul egy zselízi magyar Matovičhoz, egy pozsonyi magyar Kollárhoz vagy egy rozsnyói magyar Kotlebához. A felvidéki magyarok egységet akarnak, ami természetes igény és bizonyára növelné a választókedvet is, de tudjuk-e biztosan azt, mi mentén és kivel óhajtja ezt az egységet a felvidéki magyarság? Mert én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a két párt közti piros-fehér-zöld-narancs technikai koalíció vagy közös lista jelentené a megoldást. Épp ellenkezőleg, a könnyebbik út választása nagyon könnyen eredményezhetne olyan protest-szavazást és kudarcot, mint Komáromban, ahol a választó ösztönösen elfordult, mert politikai hatalomátmentést látott az összefogás mögött. Ha két filmet unok, attól, hogy összevágom az egyes jeleneteiket, még mindig unni fogom őket. Egy ilyen, összefogásnak mondott politikai szövetség tovább morzsolna minket, ami csak rövid távon tűnhet megoldásnak. Ezért a szlovák pártokra vagy a sehová nem szavazó magyarok megszólítása a feladat. Ez a munkásabb, nehezebb út, de hosszú távon csak ez erősítheti meg közösségünket, mert ez áll összhangban az értékeinkkel és az érdekeinkkel is. Erre kell vállalkozni és tüstént hozzá is kell látni!
Milyen összefogásra van szükség, ha a hagyományos már nem működik?
Meggyőződésem, hogysokkal rugalmasabb pártszerkezettel és a fiatalítást minden szinten megvalósítva, az MKP-ból kell kinőnie az új egység zászlóvivőinek. Erőnk a régióinkban van. A hagyományos magyar témák mellé olyan további ügyeket is be kell emelni a választási programba, amelyeket a bőrükön éreznek az itt élő emberek. Ha mindezt pofonegyszerűen meg tudjuk fogalmazni, meg tudjuk értetni az emberekkel, azzal magunk mögé állíthatjuk őket, és kellő erőt lehetünk képesek felmutatni. A mostani választás megmutatta, hogy az emberek az egyértelmű üzeneteket hallják meg, és a karakteres személyektől várják a megoldásokat. Haladnunk kell a korral, ha Matovičnak, Kotlebának vagy Kollárnak sikerült, nekünk is sikerülhet.
A témáink hiteles képviselői lehetnek akár – jogfosztó dekrétumokat meg nem erősítő – szlovák közszereplők, Szlovákia többi nemzetiségének képviselői, vagy egyéb, életünket értő és képviselni is akaró párton kívüliek. A Felvidéken élő emberek együttélésének és boldogulásának esélyét kell megteremteni, és szövetséget kötni mindenkivel, aki ebben érdekelt, nem másban. A jövőt építsük, ne a múltat!
Lát olyan szereplőt, aki lehet képes levezényelni, és irányítani mindezt?
A politika az egyéniségek harcáról is szól, hiszen az ember szereti megszemélyesíteni a dolgokat. Szomorú lennék azonban, ha itt és most a nevekre kerülne a hangsúly a tervek helyett. A stratégia épp olyan fontos, mint a karizma. Egységet és összefogást csak életképes alternatíva hozhat! Az számíthat a Via Nova támogatására, aki megérti az idők szavát, nem a múltba akar visszatérni, hanem a jövőt kívánja építeni!
Gecse Géza, Felvidék.ma
