Gál Sándor 1989-es visszaemlékezése a Kassai Figyelőben: „Mindhárom pártnak le kell vonni a tanulságot az elért eredményekből. S nemcsak keresni, de meg kell találni az ok okozati összefüggéseket is” – ekképpen összegzi a 2016-os parlamenti választásokat a Kassai Figyelő márciusi számában Havasi Péter, de a havilapból nem hiányozhatnak a régió kora tavaszi eseményeinek összefoglalói sem.

Megtudhatjuk a lapból, hogy karriernapot tartottak a Márai Sándor Gimnáziumban, nemzetközi robotversenyre került sor a kassai Kunsthalleban, beszámolót olvashatnak a Felvidék Szépe idei döntőjéről, a SZAKC elnökségi üléséről, amelyet ezúttal a magyar parlamentben tartottak, s a Kárpát-medencei Autonómia Tanács üléséről, amely ezúttal Kárpátalja és Erdély autonómia igényeivel foglalkozott. De megtudhatják azt is, településeink hogyan kapcsolódhatnak be az angolul tanuló falvak közé. A lap búcsúzik Mészáros József néptáncos-koreográfustól és Béres József népművelőtől, aki 99 évesen hagyta itt a Csemadok népes családját. Balassa Zoltán egy régi, 1941-es Széchenyi Emlékbizottságot idéz meg, míg Gál Sándor az 1989-es rendszerváltozásig lapoz vissza az emlékeiben. Folytatja a lap a nevezetes felvidéki személyiségeket és családokat bemutató sorozatát is, méghozzá a tapolylucskai és kükemezey Bánó család kerül bemutatásra. Hadas Katalin az abaújszinaiak új esztrádműsorát, Peter Káša a Csavar Színház Ibusár című „huszerett”-jét, míg Máté László Jozef Soročin kiadványait méltatja.

A lap kapható a jobb felvidéki magyar könyvesboltokban, s megrendelhető a szerkesztőség címén (Hernád spol. s.r.o., Komenského 24., 040 01 Košice, vagy kassaifigyelo@gmail.com, www.kassaifigyelo.sk, 0948/753 013).