A témák között szerepel Jézus lábmosása, a Kárpátalja nincs egyedül program és egy bizonyságtétel a függőségből való szabadulásról.

Jézus halála előtt még példát mutat tanítványainak alázatosságból: ő mossa meg a lábukat. Hogy milyen üzenete van ennek a cselekedetének, arról Édes Árpád alistáli lelkipásztor szól a hallgatókhoz.

Dunaszerdahelyen jelentették be hivatalosan a Pozsonyi Református Egyházmegye és a Magyar Karitatív Tanács hosszú távú együttműködését, majd bemutatásra került a Kárpátalja nincs egyedül program. Erről készült beszélgetés Somogyi Alfréd esperessel, György András lelkipásztorral, valamint Szanyi Györggyel a kárpátaljai borzsova lelkipásztorával, ahová az elmúlt évben jelentős mennyiségű adományt érkezett a református egyháztól.

Méhes László bizonyságtételében pedig arról beszél, hogy honnan hová juthat az ember, ha a kábítószer fogságába kerül, de arról is, hogy hogyan vált tőle szabaddá.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya. A műsor ismétlésére március 14-én, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59669,59361,59063″}