A somorjai lányoknak csak a továbbjutás elfogadható a Slovan elleni negyeddöntőben a női kosárlabda Extraliga rájátszásában, s mivel ezt komolyan gondolták, az első hazai meccsüket meg is nyerték.

Bár nemigen merik kimondani, sokan a bronzéremre vágynak Somorján, ahol a helyi SBK a Slovan csapatát fogadta március 23-án.  Az alapszakaszban mindkét csapat hozta a hazai meccseit egymás ellen: SBK–Slovan 81:48 és 88:65; Slovan–SBK 58:53 és 71:70. Ezúttal is hazai siker született a két győzelemig tartó párharc első találkozóján:

SBK Somorja – Slovan 90:73 (45:31)

„Nehezen kiszámítható csapat a Slovan. Kosár alatt erősebbek, mint a kinti játékban. Az is kedvez nekünk, hogy közel van Pozsony, így nem kell sokat utaznia a csapatnak. Tovább szeretnénk jutni a legjobb négy közé, és szerintem senkinek sem lenne ellenére, ha sikerülne a harmadik hely megszerzése. A lányok képesek erre” – mondta Diósi Albert, a somorjaiak másodedzője a meccs előtt.

A meccsen aztán a kijelentéseknek megfelelően alakultak a dolgok, a pozsonyiak jöttek, harcoltak és kikaptak, nem is kicsit, hiszen a somorjai lányok – Slama Angival kiegészülve – 17 ponttal verték meg az égszínkékeket. Slama Angelika pedig visszatérhetett a pályára, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen 23 pontot dobott.

„Nemrég két amerikai légiós érkezett hozzánk, így elmondható, hogy kiegyensúlyozottak lehetünk akár minden poszton. Ez lehetőséget ad a jobb rotációra. A légiósok beváltak, hajtanak, és ami szintén fontos, labdabiztosak” – mondta Diósi. Az említett két légiósból az egyik, Lewis Britanny a pozsonyiak elleni meccsen a legeredményesebb pontszerző volt, 26 ponttal. A szezon nagy részében viszont a légiósok nem álltak a csapat rendelkezésére, sőt az edző, Stanislav Oňuška is sokáig hiányzott betegség miatt. A lényeg viszont, hogy a rájátszásra olyan csapat jött össze Somorján, melynek akár a bronzéremre is esélye van.

„A mai meccsért a lányok főleg támadásban érdemelnek dicséretet, viszont fel kell hívnunk a figyelmet a védelemben történt kihagyásokra, mivel ezekre a hibákra a következő meccsen ráfizethetünk. Az első lépést megtettük, a szombati meccs ismét 0:0-ról indul” – nyilatkozta a másodedző.

A Slovan elleni negyeddöntős sorozat az egyik fél két győzelméig tart, a visszavágón szombaton lépnek pályára a somorjaiak Pozsonyban, és ha nyernek, továbbjutnak a legjobb négy közé.

(képek: basket.sk)

1 Itt a labda, hol a labda.jpg10 Szépen megtelt a nézőtér.jpg11 Pillanatkép.jpg12 Győzelem - a taps kijár a játékosoknak és a szurkolóknak is.jpg2 Slama Angelika - 23 - vezeti a labdát.jpg3 Talajková és Marcová próbálja elvenni a labdát Vyňuchalová Romanától.jpg4 Slama Angelika és a labda.jpg5 Diósi Albert tanár úr, a somorjai SBK edzője magyaráz. 22-essel Turzáková Nikola figyel.jpg6 Slama Angira és Vyňuchalová Romanára három égszinkék hölgy figyel.jpg7 Vyňuchalová pontot szerzez a pozsonyiak gyűrűjében.jpg8 Marcová Simona próbálja blokkolni Vyňuchalová dobását.jpg9 A szokásos három plussz kettő, három pozsonyi próbálja megállítani a Vyňuchalová Slama kettőst.jpg