Tavaszköszöntő címmel néphagyományokat felelevenítő rendezvényt szerveztek az ipolysági városháza színháztermében. A március 20-i eseményen több, mint száz gyermek, fiatal és szülő vett részt.

„Nagyon szép dolog a régi hagyományok felelevenítése. A rendezvény elsődleges célja volt a tavaszváró népszokások bemutatása” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Konkoly Annamária, az Ipolysági Városi Hivatal kulturális osztályának nemrégiben kinevezett vezetője.

A színes program részeként kiszehajtásra is sor került. A rendezvény ideje alatt felöltöztették a kiszebabát. Ehhez kapcsolódva egy népdalt is megtanítottak a gyermeknek. Majd a népdal éneklése mellett a Sendergő Gyermek Néptánccsoport népviseletbe öltözött tagjaival az élen az Ipolyhoz indult a menet. Itt a gyermekek mondóka kíséretében a folyóba dobták a kiszebabát.

A program részét képezte több, a tavasz kezdetéhez kapcsolódó népszokás bemutatása. Húsvét közeledtével a kézműves foglalkozáson a hagyományos kosár- és korbácsfonást próbálhatták ki az érdeklődők.

Az asztaloknál különböző tojásfestési technikákat mutattak be a kézművesek. Jámbor Mónika batikolási technikával készített húsvéti tojásokat. A technikával kapcsolatban megjegyezte, egyszerű módszer, melynek során levelekbe csomagolják a tojást, majd harisnyába téve vöröshagymával színezett vízben főzik meg. Így kerülnek az érdekes növényi minták a vöröses tojásra. A Csemadok Tesmagi Alapszervezete a szintén régi hagyományokra visszatekintő tojáskarcolás módját ismertette a gyerekekkel. Mint a foglalkozás vezetője elmondta, a nagymamájától tanulta az alapvető fortélyokat, a virágmotívumok kavalkádját. A Léváról érkezett Kassai Darina a viaszolás  mestere. „Huszonegy éve foglalkozom hímes tojás készítésével. Az alapmotívumokat régi képeslapokról és fényképekről merítettem. A tojásokról népi motívumok köszönnek vissza. Az évek során saját mintákat is kipróbáltam. Tyúktojás mellett liba- és kacsatojást is díszítek” – nyilatkozta a Felvidék.Ma-nak Kassai Darina.

A kulturális osztály vezetője elmondta: „A program összeállításánál igyekeztünk mindkét nemzetet megszólítani, az esemény így a két kultúra találkozása. A magyar és szlovák népszokásoknak sok közös vonása van.”

A Honti Múzeumban kis néprajzi kiállítással készültek a rendezvényre. A színházterem előterében a húsvéti népszokásokat bemutató fényképeket állítottak ki. Emellett az ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyi emlékek is megjelentek az egynapos néprajzi tárlaton.

A helyi alapiskolák pedagógusai is bekapcsolódtak a foglalkozások szervezésébe. Így lehetőség volt népi gyermekjátékok eljátszására. Mindamellett óriási fajátékokkal is szórakozhattak a gyerkőcök. A színes, egész délutánt betöltő program táncházzal ért véget.

(a szerző felvételei)

 

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6264256760778463985?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]