Továbbra is jól megy az FC STK 1914 Somorjának, amely ezúttal idegenben aratott győzelmet a nyugat-szlovákiai III. liga 21. fordulójában, így továbbra is vezeti a tabellát.

A hazaiaknál több vágsellyei játékos lépett pályára. Az első percek tapogatózó játékot hoztak, mindkét fél óvatosan játszott.

A 20. percben aztán a hazaiak kihasználták a vendégcsapat hibáját és megszerezték a vezetést.

A somorjai csapat a pálya katasztrofális állapota miatt nem tudta az általuk előnyben részesített kombinatív játékot játszani, ennek ellenére megfordították a találkozót.

Először Mezovský Ľubo szöglete után Pončák szerzett gólt, majd a fordulás után Mezo juttatta kapuba a Jose Lucas lövése nyomán kipattanó labdát.

A Negyed, amely a hajrában felívelt labdákkal operált, nem adta fel, ám igazán veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani.

A somorjaiaknak így még az is belefért, hogy az utolsó percekben Krištan az égbe lőtt egy büntetőt.

Mike Keeney, az STK edzője:

,,A nézők nem láttak jó meccset, de mi megszereztük a három pontot. Küzdöttünk, hajtottunk, és megfordítottuk a meccset. A srácok szívvel játszottak és fontos győzelmet értek el.”

Negyed – STK Somorja 1:2 (1:1)

Gólok: 20. Valachovič – 44. Pončák, 51. Mezovský

Sárga: Kalmár, Valachovič, Rehák – Ágh, Leonel

Játékvezető: Otiepka

Nézők: 200

1 Az STK Somorja kapitánya, Pončák Vlado a játékvezetővel pacsizik a kezdés előtt.jpg2 Levi Rorriguez Dos Santost Valachovič Śimon nyúzza.jpg3 A negyediek légiósát, Obassi Fritz Ambassát Ágh Zoltán györtri.jpg4 Ambruš Śtefan (5), a levegő ura.jpg5 Futbalett.jpg6 Negyedi gólöröm.jpg7 A somorjai színekben pályára lépő Mezovský Ľubomír (6) jól játszott.jpg8 A somorjaiak edzője Mike Keeney figyeli, ahogy Mezovský Ľubomír harcol a pályán.jpg9 Pončák Vlado és Obassi Fritz Ambassa.jpg10 Horváth Csaba sokszor felment a szögleteknél.jpg11 Somorjai gólöröm.jpg12 Somorjai keménymag.jpg13 1-2.jpg14 Kispadszemle.jpg15 A negyedi tribün, rajta - Sport, egészség.jpg17 A meccs vendéggyőzelemmel ért véget.jpgKuba Juraj tanár úr is beállt a végén.jpg