Ľubomír Galko, Jozef Rajtár és Daniel Lipšic (Fotó: SITA)

Három parlamenti bizottság összehívását sürgeti a Szabadság és Szolidaritás Pártja (SaS), valamint az OĽaNO-NOVA Ladislav Bašternák lakás- és adócsalási ügyei miatt.

A hírt bejelentő Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) parlamenti képviselő szerint az ellenzéki pártok az alkotmányjogi bizottság ülésének összehívását sürgetik, amelyre a főügyészt és a speciális ügyészt is meghívnák. Összehívnák továbbá a védelmi és biztonsági bizottságot is, amelyen Tibor Gašpar rendőrfőnöktől és Robert Kaliňák belügyminisztertől várnak magyarázatot, illetve a pénzügyi bizottságot, amelyre František Imreczét, a Pénzügyi Igazgatóság elnökét hívnák meg, „azért hogy azok megmagyarázzák, miként lehetséges szándékosan az ilyen súlyos ügyeket a felügyeletük és irányításuk alatt a szőnyeg alá söpörni”.

A szóban forgó ügy a Five Star Residence lakáskomplexumot érinti, amelyben Jozef Rajtár (SaS) képviselő szerint „egy lakás 1,7 millió euróba kerül vagy 17 lakás 1 euróba”. Az épületet Marian Kočner vállalkozó Real  Štúdio K.F.A. cége építtette, s ebben a lakáskomplexumban Ladislav Bašternák cége hét lakást vásárolt 12 millió euróért. A parlamenti képviselő szerint ezt követően Bašternák cége kétmillió eurós áfát igényelt vissza, miközben az áfa-visszaigénylést senki sem vizsgálta felül, az összeget azonnal kifizették.

Rajtár azonban újonnan felmerült tényekre is rámutatott. „Ugyanebben az épületben Marian Kočner egy másik cége, az Inkasný Servis nevű 17 lakás vásárolt egy eurós összáron, azaz egy lakást hat eurócentért, miközben egy lakás ára garázzsal együtt 200 ezer euróba kerül” – magyarázta a parlamenti képviselő hozzáfűzve, az államot 680 ezer euróval, valamint a nyereségadóval rövidítették meg ezáltal, mivel ez esetben az áfa és a nyereségadó elkerüléséről van szó. „Nincsenek értesüléseink arról, hogy bármilyen formában megvizsgálták volna ezt a még 2011-ben történt ügyet” – jelentette ki Rajtár.

Ľubomír Galko (SaS) parlamenti képviselő szerint éppen az ilyen ügyek kivizsgálásáért felelős belügyminisztérium a jelenlegi kormány legérzékenyebb tárcája, miközben a felügyelete alá tartozó rendőrség az elmúlt években saját tétlensége következtében több botrányos ügyet sem vizsgált ki. Az, hogy ennek a tárcának az élére újfent Robert Kaliňák került, Galko szerint valamennyiünk kicsúfolása. „A fiktív áfa-visszatérítések esete az állami hatóságok egész sorának kudarcát mutatja, beleértve a rendőrséget is” – jelentette ki Galko a média képviselőinek.

Kočner vagy Bašternák, de Kaliňák és Počiatek összefonódása is az egész belügyminisztérium romlottságát jelzi véleménye szerint. Mint mondta, a Five Star Residence épületkomplexum esetében az adóigazgatóság, a pénzügyi igazgatóság, de a rendőrség, a nyomozó és a felügyeleti ügyész is kudarcot vallott. „Megalapozott a gyanú tehát, hogy szervezett bűncsoport tevékenységével állunk szemben” – fogalmazott Galko.

Az egyetlen módja annak, hogy az igazságos nyomozással kapcsolatos kérdésekre válaszokat kapjunk, a nyilvános nyomás gyakorlása, azaz a parlamenti bizottságok összehívása, fűzte hozzá Grendel Gábor, az OĽaNO-NOVA parlamenti képviselője.