A Most-Híd elnöke a szlovák államfővel való találkozója után beszélt pártja és az MKP együttműködésének lehetőségéről.

„Tavaly ősszel kijelentettük, hogy az MKP-val való lehetséges együttműködéssel csak a választások után foglalkozunk. Ez azt jelenti, hogy akár kormánytagok leszünk, akár nem, biztosan lesz ilyen tárgyalás” – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a Most-Híd elnöke. Hangsúlyozta, a két párt egyesülésének lehetőségét kizárja, csak az együttműködést tudja elképzelni.

Bugárt az államfővel való találkozója után arról is kérdezték, mi a rosszabb pártja számára, a Szlovák Nemzeti Párt vagy a Fico vezette Smer.

„Nem azon gondolkodunk, hogy mi a rosszabb nekünk, hanem azon, mi a rosszabb Szlovákiának. Éppen ezt a kérdést elemezzük” – válaszolt.

Mint, mondta a Most-Híd célja, hogy egy stabil jobboldali kormány jöjjön létre. Ugyanakkor utalt arra is, hogy – többségi kormányzás esetében – akár jobboldali, akár baloldali kormány alakul, az SNS megkerülhetetlen.

Felvidék.ma
Fotó: tasr