Tavaszi turné sorozatba kezd közösen a Camp Koala és az Umreti Fit zenekar. Első megállójuk Dunaszerdahely, ahová március 11-én érkeznek. A koncertek helyszíne az NFG klub. De eszik e vagy isszák azt, hogy Camp Koala? És mennyire fitt az Umreti Fit?

A Camp Koala zenei irányzatát így határozza meg: “Pinhead Gunpowder emlék / korai Cat Power-t és kései Die Kreuzen-t nyúló – zenekar”. Lehet, hogy egyeseknek ez nem sokat mond így. A magam megfogalmazásában azt mondanám, hogy egy olyan együttes, mely olyan társadalmi problémákkal és élethelyzetekkel foglalkozik, ami mindenkit érint. Mindezt punk stílusban. „Dalok gólyatáboros nemi erőszakról, irányított tudásról vagy éppen a Bikini Kill iránti rajongásról.” írta a vs. hu. Első lemezbemutatójára készül (Why art?) a zenekar, mely egy kilenc helyszínes turné alatt kerül bemutatásra Budapesttől Bécsig.

A feminista trió tagjai: Neményi Lilla (basszus gitár, fronténekes), Rádi Gábor (gitár, ének) és Tarcsi András (dob). A zenekar 2014-ben alakult. A két gitáros már meg volt, de szükségük volt egy dobosra is. Rádi ismerte Andrást, így felkérte dobolni az együttesbe, azóta hárman alkotnak, Camp Koala név alatt. Jelenlegi albumuk, a Why art? előtt már jelent meg demó CD-jük, és egy kis lemezük a régebben velük turnézó Pepi Rössler nevű screamo-zenekarral. Ezekből is hallható egy két dal az albumon. Személyes kedvencem a Don’t című szám. Ebből a számból készített Charles b. Barkin egy nagyon ütős remixet, amit az ember képes végtelenítve is hallgatni, annyira jól sikerült. 2015-ben videoklip is készült az eredeti számhoz. Ugyan ebben az évben még a Warm-hoz, 2016-ban pedig a Force-driven Development-hez is készítettek klipet. A Camp Koala dalai meghallgathatóak ITT>>>.

A szegedi Umreti Fit zenekar 2013-ban alakult négy taggal. Küldetésük „Jugoszlávia újraegyesítése. A szerb-horvát nyelv hivatalos nemzetközi rock and roll nyelvvé tétele az angol helyett.” Láthatjuk, hogy a négy tag, akik csak Л (L-gitár), Ш (Š-dob), Р (R-basszus) és T (T-ének) néven említik magukat saját facebook-os oldalukon, komoly elképzelésekkel csapnak a húrok közé. Rövid leírásukban magyar punk zenekarként határozzák meg magukat, akik szerb nyelven énekelnek, szerb attitűddel. Hosszú leírásukban, így ismerhetjük meg őket: „Yu Wave = “ugrálás, arcba-kiabálás, táncba-rántás, padlóra borulás, padlón éneklés, faltól falig pattogás, megőrülés, meghalás”. (Ebből kiindulva igen, az Umreti Fit zenekar ennyi ugrálás után fitt) Tehát minden, ami buli és pörgés, az náluk megtalálható. A yu wave / post-punk stílusú zenekarnak 2014-ben jelent meg első kislemeze Grč (Görcs) címmel, amin négy szám található. A címadó dalhoz videoklip készült és a szintén a kislemezen található Ubij (megöl) című számhoz is. Tavaly jelent meg új EP-jük Zvezde Na Plafonu (Csillagok a plafonon) címmel, amin már hat dal hallható. Kedvencem a Bogovi (Istenek), ami számomra kiemelkedik az albumról, így ezt a számot ajánlanám mindenkinek, aki ismerkedik a zenekarral. Az Umreti Fit dalai meghallgathatóak ITT>>>. 

A turné további helyszínei: március 12. Brünn, március 13. Prága, március 14. Lipcse, március 15. Halle, március 16. Chemnitz, március 17. Berlin, március 18. Tabor, március 19. Bécs.
A turné  kapcsolatos további  részletek a hivatalos facebook oldalon olvashatóak ITT>>>. 

SzK, Felvidék.ma