60221

Dunajszky Géza közíró, a Pozsonyligetfalui Emlékmű-előkészítő Társaság alapítója és titkára a felvidéki magyarság kulturális életét színesítő, szerteágazó tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az utóbbi években rendkívüli jelentőséggel bír Dunajszky Géza amatőr helytörténészként kifejtett munkája, amellyel a második világháború utáni pozsonyligetfalui gyűjtőtáborban ártatlanul legyilkolt magyaroknak, németeknek és szlovákoknak próbál igazságot szolgáltatni, hogy végre az összmagyar nemzeti emlékezet szerves részévé váljon a felvidéki közelmúlt eme egyik legsötétebb időszaka is. A Pozsonyligetfalu határában kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére készült emléktábla felavatására a Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatásával 2015. június 20-án került sor. Ennek érdekében megalapította a Pozsonyligetfalui Emlékmű-előkészítő Társaságot, amelynek segítségével szeretné elérni, hogy 2020-ig egy emlékmű épüljön, amely a magyar-szlovák kiegyezés ügyét szolgálná – hangzott el a nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetett Dunajszky Géza laudációjában. A díjátadó után kérdeztük őt.

Milyen érzés volt átvenni az állami kitüntetést?
Meglepődtem. Vegyes érzések kerítettek hatalmukba. Örültem, hogy végre felfigyeltek a munkámra, és nemcsak idehaza, hanem az anyaországban is. Másrészt kötelez is ez a kitüntetés. Azt hiszem, hogy át kell gondolnom a további tevékenységemet. Ezért is hívtam össze újra a Pozsonyligetfalui Emlékmű-előkészítő Társaságot, szeretnénk előbbre lépni az ügyünkben. Vannak új információink, most már nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy 1965-ben minden okiratot és bizonyítékot megsemmisítettek, ami a Ligetfaluban történt eseményekről tanúskodott. A további kutatásokhoz pénzre lenne szükségünk, hogy a tömegsírok helyét feltérképezhessük georadarral. Ez megmutatná, ott vannak-e a holttestek. Fontos lenne a prágai katonai titkosszolgálat archívumában fellelhető anyagok áttekintése is. Kaptam egy honlapcímet, amelyen keresztül be lehetett lépni a titkosszolgálat archívumába, meglepődve tapasztaltam, hogy minden megtalálható, csak az 1945-48-as Pozsonnyal kapcsolatos iratok hiányoznak. Lehet, hogy ott fekszenek valamelyik teremben, csak elő kellene kerestetni,  vagy oda is elért Jozef Lenárt keze és az eredeti dokumentumokat is megsemmisíttette. Elsősorban a Bakušan-per anyagaira és az ötven tanú vallomására gondolok. Ebben a periratban volt a legtöbb olyan anyag, amely a ligetfalui eseményekkel kapcsolatban segíthetné a további kutatást.

Mi történt Ligetfaluban?
A hazatérő leventéket Ligetfalun feltartóztatták a 16. csehszlovák légió katonái. Ennek első szakaszához kerültek, amit a titkosszolgálat felügyelt és a kihallgatások után rövid időn belül  kivégeztek 90 leventét. Majd a népirtás folytatódott a pozsonyi német és magyar lakosok kivégzésével. Adataink szerint legkevesebb 350 személyt végeztek ki. De a megmutatott tömegsírok méretét figyelembe véve feltételezzük, hogy akár több ezer ember maradványai is lehetnek a volt erődrendszerben, amit a cseh katonák építettek az 1930-as években. Tehát a sír elő volt készítve.  Az egyik tanú, aki a tömegsírt mutatta, arra is felhívta  a figyelmünket, hogy utólag a sírokra fehér károlyfalui tengeri üledékkövet hordtak több rétegben, hogy a kóbor kutyák és az apróvadak ki ne kaparják a holttesteket.

Miért kezdett el egyáltalán foglalkozni ezekkel a témákkal? Mi ösztönözte erre? Esetleg voltak eltűnt leventék a családjában?
A debrődi rokonaim közül ketten eltűntek, két unokatestvérem. A Bódvavölgyében, Debrőd után több településen, például Metzenzéfen és Stószon német ajkú lakosok éltek. 1947-ből, még gyerekkoromból emlékeztem ezekre az eseményekre. Tudtam a dobsinai történésekről is. Persze a gyermek megfeledkezik ezekről egy idő után. Később azonban különböző hatásokra előjönnek az emlékek. Ilyen esemény volt 2007-ben a Beneš-dekrétumok újraszentesítése. Az első könyvemben a kitelepítésekről is írok, a debrődi bemutatón elhangzott egy kérdés, hogy szólok-e a két eltűnt unokatestvéremről és  velük együtt a további hét fiatalról, akiknek leventeként veszett nyomuk. Bevallom, gyermekkoromban tettem a nagynénéimnek egy ígéretet, ha felnövök, megkeresem az unokatestvéreimet. Így indultam el, az ismereteket összegeztem és elkezdtem tovább kutatni.

Tavaly nyáron átadtak egy emléktáblát Ligetfalun, ennek szervezői munkáit a Pozsonyligetfalui Emlékmű-előkészítő Társaság végezte. Most bejegyeztettek egy egyesületet, ők fogják a munkát folytatni. Miért volt erre szükség?
Igen, bejegyeztettük a Petržalka-Engerau-Ligetfalu Polgári Társulást. Szeretnénk rugalmasabban kezelni a dolgainkat, polgári társulásként tudunk benyújtani pályázatokat. Szeretnénk az egyesület nevében kommunikálni a hivatalokkal, hogy ne a Csemadokon keresztül szervezzük tevékenységünket. Így könnyebb elindulni a kitűzött célunk felé is.

Milyen céljaik vannak? Információink szerint egy konferencia megszervezését is tervezik.
Szeretném bevonni a szlovák közvéleményt is, és megszervezni egy konferenciát. Hetven évvel ezelőtt írták alá lakosságcsere-egyezményt. A málenkij robotra szintén hetven évvel ezelőtt kezdték elhurcolni az ártatlan embereket a Szovjetunióba, elsősorban a keleti régiókból. A Balassi Intézettel karöltve szeretnénk erről a két eseményről méltóképpen megemlékezni. A konferencián szó lesz a háború utáni atrocitásokról, többek között a ligetfalui tömegmészárlásokról is, fontos lenne, hogy a hivatalos történetírás és a felvidéki magyar történészek is elkezdjenek foglalkozni a témával.

Neszméri Tünde, Felvidék.ma
a szerző felvétele
{iarelatednews articleid=”60141,60189,60155″}