Emléktáblák, emlékhelyek tájainkon XX. – Pongrácz Lajos nyomában Felsőtúron

60052
XY emléktáblája Piripócson (kép: SITA)

Képek a falu történetéből.
A Korpona-patak völgyében települt falu helyén már a bronzkorban is élt embercsoport, amely ismerte a félholdidomú bronzsarlót is. Oklevelekben először 1156-ban szerepel a helység TUR alakban. AXV. században nevezték e helységet Naghthwr-nak és Iwanczthwrya-nak is. A híres törökverő vitéz, Thury György ősei is letelepedtek itt. Későbbi nemes urát, Ivanics Ferencet III. Károly király emelte címeres nemesi rangra. A XVIII. században Kellio Ádám is birtokosa volt Túrnak, aki igencsak támogatta a katolikus egyházat, a vallásos nevelést. Azután a Horváthok, Okolicsányiak, Zubovicsok, Fogarassyak, Lakyk, no meg persze a Pongráczok uralták a falut. (Róluk többször is megemlékeztünk az utóbbi időben.) Volt itt egyidőben hét nemesi kúria is, több uradalmi épület és cselédház. A „kastélyok” közül még áll a Pongrácz Sándoré, a Pongrácz Lajosé, a Nedeczkyeké és Móser Ferencé.

Hogy milyen volt itt hajdan a paraszt- és zsellérvilág, azt a XXI. századból nehéz lenne pontosan megítélni. Annyit viszont tudunk, hogy a falu hosszú ideig csak egy főutcából állt, melynek házsorai közrefogták a községen átvezető országutat. Csak a község északkeleti részén ágazott ki egy utcácska, amit Szögnek hívtak. A mai déli, délnyugati részen egymás mellett sorakoztak a kúriák és uradalmi házak, a délkeleti dombocskán pedig a templom állt.

A földosztóhivatal 1921-ben a község déli részén kétszáz négyszögletes háztelket osztott ki a házatlan munkásoknak, s a főúttal párhuzamosan felépült egy új utca, amit Újteleknek neveztek el. (Szinger J., 1935. 2. l.) A nagybirtokok egy része már a világháborúk előtt gazdát cserélt. A XX. század első éveiben Zsolna környékéről érkezett Túrra a Mintál család, amely Pongrácz Sándor hajdani kúriáját vette meg. Az első köztársaság ideje alatt, majd 1945 után újabb családok jöttek Trencsén, Zólyom és Zsolna vidékéről /Pavlendák, Záchenskyak, Hibskyek stb./, földet vásároltak, s a faluban maradtak. Így alakult ki a Korpona másik partján a Bodor nevű falurész is.

1770-ben Felsőtúron 25 egész házhelyes jobbágyot írtak össze. Nekik egyenként volt 2 pozsonyi mérőre való portájuk, 18 hold szántójuk és 8 „emebervágónyi” rétjük. Ezenkívül irtásföldekkel is rendelkeztek, melyek után nem kellett adózniuk. Minden jobbágy heti egy napi robottal tartozott a község öt földesurának: Okolicsányi Pálnénak, Misics Istvánnak, Pongrácz Józsefnek, Misics Józsefnek és Szentkereszti Istvánnénak. A jobbágyok közt Matók, Gecző, Kispál, Fabó, Bazsó, Praszna, Dragus, Gyurász, Polyák, Lázár nevű túriak szerepeltek.

A hajdani Szondi emlékkápolnaA sok nagycsaládos jobbágy birtoka később elaprózódott, s egy 1853-as telekösszeírásban már 43 túri portát jegyeznek. Ezek természetesen kisebb telkek, illetve házhelyek voltak. Ugyanekkor 9 úri lak volt a faluban, s álltak az uradalmi pajták és „birkásházak”, a pásztorlakás és kovácsház, a cselédházak, a harangozó- és mesterlak, a malom stb.

1935-ben a településszerkezettel kapcsolatban ezt írta a falu krónikása: „A község házai nagyon zsúfolva vannak. Sok olyan közös udvar van, hogy hárman, sőt négyen is laknak benne. Oka ennek az, hogy a községnek nincs terjeszkedési lehetősége, amennyiben a nyugati oldalán húzódik a Korpona folyó elég mély völgye, északi oldalán emelkedik a Kócsik nevű kopár dombja, keleti oldalán van a temető, dél felé pedig urasági földek feküsznek. A déli oldalt kivéve mind alkalmatlan terep az építkezésre, a déli oldalán fekvő urasági telkek pedig hozzáférhetetlenek, nem eladók. A hatóság segítségével történtek ugyan kisajátítások, de csak azon szegények részére, akiknek sehol sincs telkük.” (Szinger J., 1935. 18. l.) A krónikaíró-tanító annak ellenére, hogy a parasztkézen lévő szántóföldek csupán 300 kat. holdat tettek ki, a többi pedig a közbirtokosság és az úri családok kezén volt, megelégedéssel nyugtázza, hogy a nemesurak és földbirtokosok „jóindulatúak voltak, mert a nép ma is szeretettel emlegeti őket. Nagy lábon éltek, ami által a szegény nép keresethez jutott. Nagy nyugdíjat élvező magasrangú katonatisztek, akik nyugdíjuk java részét itt költötték el, s ezáltal a község anyagi helyzetét előmozdították.” (Szinger J., 1935. 2. l.)

Az 1890-es népszámláláskor Felsőtúron 492 lakost írtak össze: 482 magyart, 8 szlovákot és 2 németet. Vallásukat tekintve 462-en katolikusok, 12-en evangélikusok, 4-en reformátusok, 11-en pedig zsidók voltak. 1900-ban már 558-an lakták a falut: akik közül 214-en mezőgazdaságból és kertészetből éltek; 21-en az iparban, 4-en a kereskedelemben, 2-en a közlekedésben dolgoztak. A kereső cselédek száma 88, a házicselédeké 49 volt. (Magyar Statisztikai Közlemények, 1904)

Az 1976-os statisztikai adatok szerint Felsőtúr határa 1297 hektárt tett ki, a lakosok száma pedig 777. 1991-ben 666 lakost írtak össze a községben, s ennek még 72,71 %-a magyar nemzetiségű volt. 2001-re a lakosok száma 621-re csökkent, s a magyarok száma ma már csak az összlakosság 67,95 %-át tette ki. A lakosság keveredését a történelmi sorsfordulók, az uradalmi birtokokon bekövetkezett népmozgások s a vegyes házasságok egyaránt elősegítették. 1900 előtt főleg a nemesi birtokokon bukkant fel több idegen: uradalmi cselédek, pásztorok stb. Közülük többen az északi részekből költöztek ide, mert aránylag olcsó munkaerőnek számítottak. De mint már említettük, jöttek Trencsén és Zólyom megyéből olyan szlovákok is, akik felvásárolták a régi birtokokat. Mindez kezdetben megegyezés alapján történt, valamelyik /szláv eredetű/ földbirtokos /Zmeskall/ juttatta őket földhöz. Később konfiskált, kisajátított birtokhoz jutottak kedvezményesen. Az első köztársaság ideje alatt már iskolát /állami/ alapítottak a szlovákok részére Felsőtúron is. A második világháború után az idegenek újabb hulláma érkezett Túrra, elsősorban a megüresedett kúriákba, a „gazdátlan” földekre.

Nagy János esperes-plébános megáldja az emléktáblát Csáky Károly felvételénA deportálás és a kitelepítés ezt a falut nem érintette olyan súlyosan, mint sok más Ipoly menti települést. Viszont a természeti csapások és katasztrófák, a különféle vészek és betegségek Felsőtúrt sem kerülték el. Több ízben dúlt például a kolera: 1831-ben tizenhárom embert pusztított el, de szedte áldozatait 1866-ban és 1873-ban is. 1858-ban tűzvész pusztított a faluban: elpusztult a templom s a község fele leégett.

A falu lakói – szívósak és kitartóak lévén – mindig fel tudtak emelkedni a bajokból. Művelték kicsinyke földjüket, dolgoztak az uradalmakban; termeltek kendert, gabonát, káposztát, dohányt és szőlőt; fejtettek követ, fuvaroztak fát; építettek többször is templomot, plébániát, iskolát; volt fogyasztási szövetkezetük, malmuk, voltak iparosaik, pásztorembereik stb.

A falu egyik jeles szülötte, Pongrácz Lajos

A Pongráczok közül többen is említésre méltóak lennének, de most csak Lajost mutatjuk be röviden, mert talán ő a család legismertebb tagja. A kiváló férfiú, Hont nyugalmazott alispánja és krónikása, a haladó mozgalmak pártolója, a kultúra mecénása, az író és lapszerkesztő 1848/49-ben nemzetőrként tevékenykedett, Kossuth Pesti Hírlapjában publikált, pénzügyminisztériumának titkára volt. Írt verseket, útirajzokat, helytörténeti munkákat, gyűjtött népdalokat, igazgatta a Honti Kaszinót, szervezett több kiemelkedő megyei és országos rendezvényt stb. Kiadta a Hont vármegye jegyzőkönyveiből készült kivonatokat, a Szondi Albumot, a Honti Krónika című forradalmi lapot. Érdemeinek teljességre törekvő felsorolása itt szinte elképzelhetetlen.

Pongrácz Lajos Csáky Károly reprodukciójánA reformkor kiemelkedő honti alakja a birtokgyarapítással nem sokat törődött, életét ehelyett a közügy szolgálatába állította. Hat évtizedet töltött közpályán: volt szolgabíró, főjegyző, törvényszéki ülök, táblabíró és alispán. 1835-ben választották Hont megye „rendes esküdtjévé”. A negyvennyolcas eseményeket nagy lelkesedéssel fogadta, tiszteletbeli főjegyző lett, s a szabadságharcban nemzetőrként maga is részt vett. A bukás után Esztergomban telepedett le, ahol saját szerkesztésében megjelentette a vegyes tartalmú hetilapot, az Esztergomi Újságot. 1865-ben megint Hontban találjuk őt, ahol a megye törvényszéki ülnöke, később pedig főszolgabíró, főjegyző és alispán. Tevékenyen jelen volt a közéletben is: Ipolyságon megalapította az Ipolyság Város Szépészeti és Anyagi Jólétét Előmozdító Társulatot, éveken át elnöke volt a Honti Kaszinónak, ápolta a Szondi- és Ipolyi-kultuszt, segítette a múzeum kibontakozását stb.

1889-ben magas kora és betegsége miatt nyugalomba vonult. Budapesten telepedett le, s a fővárosban hunyt el 1899. augusztus l0-én, de szülőfalujában, Felsőtúron helyezték őt örök nyugalomra a római katolikus templom melletti családi sírboltban.

Pongrácz Lajos sokoldalú tevékenysége mellett – mint már említettük is – széleskörű publikációs és szerkesztői munkát végzett, s maga is írt néhány könyvet. 1868-ban például kiadta a Szózat a Szondi-emlék ügyében című dolgozatát, 1885-ben pedig Szondi Albumot szerkesztett. 1886-ban az ipolysági kaszinó ötvenéves történetét dolgozta fel. Valamennyi munkájának említésére sincs itt nincs lehetőségünk.

Azt azonban még ki kell emelnünk, hogy – mint említettük – ő volt a drégelyi Szondi-emlék ápolásának egyik kezdeményezője, melynek eredményeként megépült a Szondi-emlékkápolna, elkészült Szondi György szobra, a Szondi-zászló, s megjelent két kiadásban is a Szondi Album.

Ugyancsak ö volt az Ipolyi Arnold-kultusz fő Hont megyei istápolója. A rokon tudós püspökkel hosszan levelezett, mély szellemi és lelki kapcsolatban állt vele. Pongrácz kezdeményezte az ipolykeszi emléktábla állítását is.

A felsőtúri Pongrácz-kultusz és a jeles szülött emléktáblája

Pongrácz Lajos emlékét az utóbbi időben példamutatóan ápolják szülőfalujában. Rendbe tették a jeles szülött síremlékét, támogatják a Pongráczcal kapcsolatos kutatásokat, rendezvényeket. Őrá emlékeztek 2015. október 10-én a szülőfaluban. A kétszáz éve itt született jeles előd munkásságát e sorok írója ismertette a kultúrházban tartott szakmai szemináriumon. Kiss László orvostörténész Pongrácz reformkori tevékenységével, Hála József néprajzkutató Pongrácz és Ipolyi kapcsolatával, Lendvai Tibor pedig a Pongrácz-hagyományok ápolásával foglalkozott. A konferencia előtt engesztelő istentiszteletet mutattak be a plébániatemplomban. Hlédik László palásti lelkiatya homíliájában a jeles tudós bátorságát, példamutató életét, vallásosságát emelte ki. Nagy János helybeli esperesplébános külön köszöntötte a megjelent Pongrácz-kutatókat, a helybeli polgármestert és a tudós nevét viselő ipolysági iskola tanárait, diákjait. A szentmisét követően Sztyahula Tamás polgármester és Lészkó Katalin igazgatónő méltatta röviden a nagy túri szülött érdemeit, majd a templom északi falán leleplezték az emléktáblát. Rajta ez a szöveg olvasható: „Hont megye jeles közéleti személyisége,/ PONGRÁCZ LAJOS (1815-1899)születésének 200. évfordulója alkalmából /állíttatta Felsőtúr Község Önkormányzata/ 2015. október 10.”

A táblaavatás jelenlenlévői a tmeplomkertben Csáky  Károly felvételénA Pongrácz-síremlék  Csáky Károly felvételénA felsőtúri Szent István mellékoltár Csáky Károly felvételénSzondi György drégelyi szobra