Az élményekről a komáromi Selye János Gimnázium III. osztályos tanulói, Adouki Flóra Anna és Bozsaky Gábor számoltak be a Felvidék.Mának.

A 2015 októberében megrendezett Gloria Victis történelmi vetélkedő témája a honfoglalás volt, és mint mindig, a legjobb öt (jelen esetben legjobb hat) csapat és az esszéíró pályázat legjobb három dolgozatának a szerzője részt vehetett a 2016 márciusában tartott jutalomkiránduláson.

A Selye János Gimnázium két csapata a 4. és 5. helyen végzett, így felkészítő tanárukkal, dr. Deák Irénnel indultak az idei megérdemelt jutalomútra Erdélybe.
A diákok már előre tudták, hogy tartalmas kirándulásban lesz részük, mivel tavaly a lengyelországi „kiruccanáson” is volt alkalmuk részt venni.

„Budapestről hosszú utazás árán jutottunk el Erdélybe. Az első fontos megállónk a varázslatos Torockó volt, majd Bánffyhunyad következett, ahol ellátogattunk a helyi református templomba. Következő úti célunk Jókai kedvelt városa, Nagyenyed volt. Itt a Bethlen Kollégium diákjai fogadtak minket, és mutatták meg az ottani vártemplomot. Az aznapi szállásunk Gyulafehérvár városában volt, ahol másnap reggel korai ébresztő után körbevezettek minket a város gyönyörű, történelmi részein. Ezután már siettünk is Magyarigenbe, Bod Péter szülővárosához, majd Marosvásárhelyre, ahol magunk is megtekinthettük a Teleki Tékát, a vártemplomot, a Kultúrpalotát” – írták.

Gloria-victis2

Majd így folytatták az útleírást: „A következő helyszín Székelyudvarhely volt, ahol szintén bemutatták a város nevezetességeit. Késő este megérkeztünk az aznapi szálláshelyünkre, Farkaslakára. Másnap reggel ellátogattunk híres írónk, Tamási Áron szülőházába, ahol az író egyik rokona vezetett körbe minket. Délután egy rövid látogatást tettünk Csíksomlyón, majd Gyimesbükkre érkeztünk. Itt az 1000 éves határ és a néhai Rákóczi vár romjait mutatták meg. De ha már arra jártunk, nem hagyhattuk ki Gyimesfelsőlokot, és ellátogattunk a Szent Erzsébet Gimnáziumba is, ahol bepillantást nyerhettünk a székelyföldi diákok hétköznapjaiba is. Estére újból visszatértünk Farkaslakára, ahonnan másnap reggel útnak indultunk kirándulásunk utolsó pontjára, Kolozsvárra. Megtekintettük Mátyás király szülőházát és a Szent Mihály templomhoz. Ezután már Budapest felé vettük az irányt. Sok élménnyel gazdagodva térhettünk haza a jutalomkirándulásról” – számoltak be a programról.

Elárulták, a Gloria Victis kirándulások velejárója, mint azt már tavaly is megtapasztalták, hogy mindig egy életrevaló, vidám és érdeklődő csapat diák vesz rajta részt. Felvidékről Galántáról, Pozsonyból, Komáromból valamint Ipolyságból; Magyarországról Egerből, Zalaegerszegből érkeztek tanulók.
A komáromi diákok hozzátették, a tanárokkal együtt több mint húszan indultak útnak, és már az első nap sikerült összeismerkedniük a pozsonyi gimnázium tanulóival.  „Ahogy teltek a napok és látván, hogy nem kell félni a többiektől, a legszerényebbek is nyitni kezdtek. Az autóbuszozás során nagyon sokat beszélgettünk, megismertük egymást. A diákok esti kiruccanásain sikerült a leginkább feloldódnunk és megismerkednünk. Sokat énekeltünk mulatós illetve népi dalokat, ami szintén hozzájárult a csapat összekovácsolódásához” – mondták.

Gloria-victis3

Végül köszönetüket fejezték ki a Rákóczi Szövetségnek a lehetőségért, hogy megismerhették a történelmi Magyarország értékeit, s hogy erősíthetik a határon innen és túl élő magyar fiatalok összetartozását.
„A négy nap során annyi minden történt velünk és olyan mennyiségű élménnyel gazdagodtunk, hogy ezt leírni lehetetlenség volna. Lados Balázs idegenvezetőnk szavait nem feledve „nemzetszaporító” társainkkal továbbra is tartjuk a kapcsolatot és már előre várjuk, hogy mikor találkozhatunk ismét” – írta a Felvidék.Mának Adouki Flóra Anna és Bozsaky Gábor.