60149

A vidékfejlesztés egyik legkézzelfoghatóbb eszköze a települések Leader típusú társulása, amikor helyi akciócsoportot létesítenek és közösen valósítják meg kistérségük fejlesztését. Az Európai Unió egyetlen országa Szlovákia, ahol a helyi akciócsoportok két különböző szinten tevékenykednek. Egyes helyi akciócsoportok országos hálózatba nyernek bebocsátást, míg mások megyei hálózatban tevékenykednek. Az előbbiek tevékenységét kiemelten támogatják az Európai Unió közös költségvetéséből, az utóbbiakét sokkal szerényebben, megyei költségvetésből. Az arány lehet akár tíz az egyhez is. Az országos hálózatba tartozó helyi akciócsoport a következő öt évben akár 3 – 4 millió euró értékben hajthat végre helyi vagy kistérségi fejlesztéseket.

Néhány nappal a parlamenti választásokat követően a Leader program irányító hatósága nyilvánosságra hozta döntését, mely helyi akciócsoportok nyertek bebocsájtást a kiemelten támogatott országos hálózatba. Előrebocsájtom, nem megyei szintű döntés született, hanem a program irányító hatósága döntött a központi államigazgatás szintjén. Nyitra megyében összesen 17 helyi akciócsoport pályázta meg az országos hálózatba kerülést a következő 5 éves időszakban (az 1. sz. térkép szemlélteti). Közülük kilencnek adta meg – kidolgozott stratégiája alapján – az állami hatóság a jogot, hogy országos hálózatba tartozzon, kiemelt fejlesztési és működési támogatásban részesüljön a következő öt évben. Ezek közül nyolc Nyitra megye északi részében található, csupán egyetlen a megye déli részében. Ez az egyetlen az Udvard és Környéke Társulás Helyi Akciócsoport, amelynek elnöke Udvard község polgármestere (a 2. sz. térképen a besatírozott területek szemléltetik az állami hatóság döntését).
2 fotó

A térképre nézve vajon ki hiszi el, hogy nem politikai, hanem szakmai döntés született? Amikor az Alsó-Csallóköz és a Hídverők Társulásának közös stratégiáját, az Alsó-Garammente Helyi Akciócsoport stratégiáját, valamint az Alsó-Vágmente Helyi Akciócsoport stratégiáját olyan regionális fejlesztési társulások dolgozták ki, amelyek a legjobbak közé tartoznak az országban, átvészelték az ínséges, sanyarú időket, talpon tudtak maradni akkor is, amikor számos más regionális fejlesztési társulás megszűnt. Mindez szakmai rátermettségüket, munkájuk hatékonyságát bizonyítja. Mégsem lettek sikeresek. Vagy itt van az Ógyalla és Környéke Társulás, amely újoncként szállt versenybe, mégis komoly erők sorakoztak fel a háttérben, hogy elősegítsék a kistérség fejlesztését. Olyan helyi akciócsoport pályázatát is elutasították, amely Nyitra megye déli részében eddig egyetlenként tevékenykedett országos hálózatban, megvolt tehát a kellő tapasztalata és komoly eredményeket tudott felmutatni a hatékony vidékfejlesztés terén. Ez az Alsó-Garammente Helyi Akciócsoport.

Mindezt a hátrányos megkülönböztetést a néhány napja lezajlott parlamenti választás eredményének tükrében kell értelmezni. S tegyük fel magunkban a költői kérdést: vajon mire számíthatunk még a jövőben, mire számíthat térségünk, Dél-Szlovákia a jövőben?

Farkas Iván, Felvidék.ma
A szerző az MKP gazdaságpolitikai alelnöke, Nyitra megyei képviselő