Felvidék kincseit, természeti és épített örökségét felfedezni és megismerni – ehhez talán egy egész élet is kevés.

Most azonban elegendő lesz néhány óra is ahhoz, hogy csodájára járjunk a krasznahorkai, az árvai, a bajmóci vagy épp a pozsonyi várnak, esetleg a kassai Szen Erzsébet-dómnak. Mindezt egy helyen, egy időben. Az idei szezonban ugyanis kilenc új látványossággal várja látogatóit a Mini Magyarország makettpark Szarvason, a történelmi Magyarország földrajzi középpontjában. Az eddigi közel félszáz maketthez- az anyaország legszebb épületeihez – idén Felvidék épített remekei csatlakoznak a legapróbb részletekig kidolgozott, csodaszép makettek formájában. Így tehát a magyar Országház, az esztergomi bazilika, az egri vár, a kecskeméti Cifrapalota, a tihanyi apátság, a tatabányai turul, a pécsi dzsámi – és még sok más – mellett idén megtekinthetőek Árva, Bajmóc, Bolló Péter Krasznahorkaváralja polgármestere Bukovinszky Béla a Mini Magyarország makettpark vezetője és Babák Mihály Szarvas város polgármestere Krasznahorka várának makettjével Krasznahorka és Pozsony várának makettjei, a lőcsei városháza, a nyitrai püspökség épülete, a Magyar Szentek temploma, az Ótátrafüredi Palotaszálló, valamint a kassai Szent Erzsébet-dóm.

A Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarország makettpark Európa legújabb makettparkjaként 2013. április 10-én nyílt meg Szarvas történetének egyik legnagyobb magánerős beruházásaként. Az anyaország legnagyobb arborétumában, a Kárpát-medence és a történelmi Magyarország mértani középpontjában lévő makettpark történelmünket, hagyományainkat, építészeti nevezetességeinket mutatja be. Az ország egyetlen interaktív makettparkjában néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk.

A lőcsei városházaA szarvasi arborétum
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvas-Békésszentandrási-holtág partján, összesen 82 hektáron. Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt nagyobb arányú telepítést, amely során számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ különféle tájairól. Az itt élő fásszárú-gyűjtemény több mint 1600-féle növénykülönlegességből áll. A növények mellett rengeteg állat is él a kertben, köztük olyan különleges madarak, mint az arborétum albínó pávái. Az arborétum jelenleg a Szent István Egyetem felügyelete alatt áll. Az általános fenntartási munkák, a kutatás és az oktatás mellett kiemelt szerepet kap az idegenforgalom.

A kiállítás pénteken, március 11-én nyitotta meg kapuit.  A megnyitón jelen volt Krasznahorkaváralja polgármestere Bollo Péter is. További információk a www.minimagyarorszag.hu oldalon találhatók.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
A nyitrai püspökség hátulrólA nyitrai püspökségA nyitrai püspökség felülrőlÁrva váraAz árvai várAz oravkai fatemplom

szd, Felvidék.ma