A tárgyalásokat már ma megkezdte volna, de rögtön világossá is vált, hogy nem sok esélye maradt a valószínűleg leköszönő miniszterelnöknek.

Brüsszeli elfoglaltsága miatt a tervezettnél egy nappal később, ma késő délelőtt vette át Kiska elnöktől a kormányalakítási megbízást Robert Fico, a Smer elnöke. Március 18-ig kapott időt az új kormány megalakítására, és egyúttal bejelentette, hogy már ma megkezdi az első tárgyalásokat. Megszólítja azokat a pártokat, amelyeket szerinte érdemes, de elfogadja, ha valakik a találkozó iránt sem mutatnak érdeklődést. „Nincs sok választás” – állapította meg, és egyúttal közölte, hogy nem szeretné március 18. után is húzni-vonni a dolgot, mert Szlovákia számára az új kormány stabilitása a legfontosabb.

„Egyszer még biztosan visszatérünk ahhoz, hogy mi történt a választás előtt, ki mit csalt, kinek milyen érdekei voltak” – mondta a TASR hírügynökségnek. Noha tiszteletben tartja a választók akaratát, véleménye szerint jelentős romboló beavatkozás történt a szlovák politikai rendszerbe, és a választás eredménye komoly csapás az általános politikai pártokra az SDKÚ és a KDH eltüntetésével. Az általános parlamenti rendszerbe nem illeszkedő pártok emelkedtek ki, amelyeket „üzleti cégek elvei mentén, tagság és program nélkül hoztak létre néhány hét alatt” – tette hozzá. Úgy gondolja, Szlovákiának most azt a kérdést kell megválaszolnia, hogy elhúzódik a káosz és a belpolitikai válság, vagy a hagyományos pártok megpróbálják ezt megállítani egy értelmes és stabil kormány létrehozásával, amely méltón le tudja vezetni az ország uniós elnökségét.

Kora délután a Smer sajtóosztálya azt közölte, hogy sem Bugár Béla, a Most-Híd, sem Radoslav Procházka, a Sieť elnöke nem ment el a találkozóra Robert Fico meghívására. Ezzel a Smer-vezette kormány sorsa valószínűleg meg is pecsételődött.

VKL, Felvidék.ma 
Fotó: TASR