60142

Gyüre Lajos költő, író, színműíró, irodalomtörténész, nyugalmazott tanár 1931. március 20-án született Mokcsakerészen. Ma ünnepli 85. születésnapját. Isten éltesse!

Jól emlékszem 1958 decemberére, a karácsony előtti napokra. Abban az esztendőben jelent meg az első versem nyomtatásban, és akkor, az ünnep előtt tették ki a tornaljai könyvesbolt kirakatába a Nyolc fiatal csehszlovákiai magyar költő című, Turczel Lajos által összeállított versgyűjteményt.

A könyv halvány rózsaszín borítóját ezüstös papír csíkokkal díszítette a bolt vezetője, mintha fel akarná hívni a vásárlók figyelmét az újdonságra. Érettségi előtt álló gimnazista voltam akkor, s nyomban megvettem a kötetet. A “nyolcak” mára hárman maradtak – Gyüre Lajos, Tőzsér Árpád és Cselényi László él még, Kulcsár Tibor, Simkó Tibor, Fecsó Pál, Petrik József és Zs.Nagy Lajos már nincs közöttünk. (Akkor, tizenöt évesen még nem tudatosítottam, hogy ez a vékonyka kötet nem csupán nyolc ifjú versíró csehszlovákiai magyar első bemutatkozási lehetősége könyv alakban, hanem bizonyítéka annak is, hogy a világháború után lefejezett értelmiségünk új nemzedékének egy csoportja lép színre: életerőnk megnyilvánulása.)

A keleti végeken, Mokcsakerészen 1931-ben született Gyüre Lajos is a kassai ipariban érettségizett, mint én, tanári oklevelét pedig Pozsonyban szerezte. Élete során nem csak a pedagógusi pályán dolgozott, de volt művészeti vezető és dramaturg is (a kassai Tháliában), hallatta hangját a hazai magyar közéletben és máig tartó irodalmi munkássága az egyik legsokszínűbb tájainkon. Legalább húsz könyve jelent meg, köztük versek, mesék, mesejátékok,színművek, hangjátékok, monográfiák, gyűjteményes kötetek. Pályája a magyar nemzeti hagyományok tiszteletén alapszik, de oly módon, hogy a már kialakult szakmai véleményeknek is utána néz, tehát alaposan dolgozik, és gyakran – például Erdélyi János esetében – tényekkel cáfolja a már véglegesnek vélt megállapításokat.

Bár az ő életében is volt súlyos, nagyon fájdalmas, lélek sebző tragédia, képes volt alkotói lendületét visszanyerni és dolgozni. Túl a nyolcvanon is bemutatja mesekönyveit iskoláinkban, emlékezetes perceket szerezve a tanulóknak, bizonyítva, hogy ma is jelentős az igény az igazra, a szépre és a jóra, ha a gyerekek megérzik: tiszta szívvel közeledik hozzájuk az íróember.

Az ő nyolcvanöt évéhez kulcs lehet Az öregséggel c. költeménye: “Az öregséggel, jó, vagy rossz, lassan megbékülök. Csak a lélek, az ne váltson hamisra, mint repedt tülök. Csak az agy őrizze frissen a mát, a tegnapot s a múlt feledett dolgait akkor is, ha már a kép régi, elavult. Addig is, míg el kell menni, a szív csak maradjon tiszta, mint azúr égbolt, s ha kéred, Uram, úgy nyújtanám vissza. Ha már nincs más, csak délibáb, tűnő semmi, csak az emlék, mintha mindig új és újabb ismeretlen felé mennék. S míg innám a hűs étert, mint templomi orgona lelke, tüdőm, e nyúzott fújtató úgy telne-apadna fel-le. A gerinc oszlopa bírná, s tartana omló templomot, az oltárt, a lélek szentélyét, melyből az ima kikopott. S a láb, ha nem lép, csak csosszan, kéveként nem dőlne-hullna. Uram! Csak ennyit. Egy szócskát! Szólnál: várhat még az urna!”
Isten éltessen, Gyüre Lajos!

Batta György, Felvidék.ma
Fotó: felvidék.ma, archív {iarelatednews articleid=”58291,51131,45596″}