Janiga Józsefre, a Csallóköz festőjére emlékezünk

Fábik Erzsébet képzőművész, a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola tanárnője e szavakkal nyitotta meg március 18-án a Kortárs Magyar Galériában Janiga József kiállítását.

„Születésnapot jöttünk össze ünnepelni Janiga József festőművész, művésztanár, költő, illusztrátor, férj, édesapa, nagypapa 70. születésnapját. Az ünnepelt épp nem lehet köztünk, mert Borsos Miklóssal, Van Gogh-gal, Rembrandtal van találkozója. Jellemző nagylelkűségére, hogy mi – akik Őt ünnepeljük ma – kapunk Tőle ajándékot: újból megcsodálhatjuk képeit.”

Janiga József nagyon szerette a természetet, de művészete nem csak tájképekből áll. A mostani kiállítás kamara jellegű, ezért itt a rá legjellemzőbb alkotásokkal találkozunk.

Szinte megszállottan alkotott, volt olyan nap, hogy 5-6 kép is kikerült a kezei közül. Már gyermekkorában megjelent életében a rajzolás öröme, iskolás füzeteit sorra telerajzolta, de tanárai elnézték neki. Kamaszként Van Gogh, Cézanne monográfiáit olvasta, így adott volt, hogy a képzőművészeti pályát választ. A dimbes-dombos szülőföldet, Párkányt, a csallóközi Nemesócsára, majd Nagymegyerre cserélte. Itt élt, tanított, és alkotott. Ezekről az időkről így vallott: „Azt hittem soha többé nem fogok festeni. Szép lassan fel kellett fedezni, hogy mi ennek a tájnak a lényege. Kezdetben el voltam keseredve, hogy itt nincs semmi. Aztán rájöttem, hogy igenis van. Csak nem olyan szembetűnően látványos.
Az átutazó is azt mondja: ez unalmas, monoton, sík. Ez a táj viszont sokkal mélyebb, rejtettebb, sokkal rejtőzködőbb. Ebben benne kell járni, az ember csak úgy fedezi fel az intimitásait.”

Festészete a 90-es években teljesedett ki, ekkor alakult ki a stílus, ami csak rá jellemző: tájképein kinyílik a horizont, az ég és a föld összeölelkezik a széles láthatáron. A formanyelv letisztult, csak egy-egy magányos fa, ház körvonala töri meg a nyugodt horizontot. Janiga József a Csalóköz lelkét, a föld szagát is meg tudja jeleníteni. A művész minden műfajban otthon volt, mivel verseket is írt és zenélt is, ezek a társművészetek is hatottak képeire, megjelenik bennük a líra és a drámaiság egyaránt. Hűséges biciklijével indult naponta festeni, nyakában egy rádióban, táskájában borocskával.

A kiállításon megtekinthetőek a Keszeli Ferenc által „tenyérképeknek” nevezett pici miniatűrök is, amelyek, mint a japán haikuk, tömörítik a tájról alkotott tudását, érzelmeit. Ezeket a kis ékszer-képeket felül szignálta, és ajánlásokkal látta el, így fohászok, kívánságok jelennek meg ezeken az ajánlásokon pl. „Van Gogh születésnapján”, „ Anyám gyógyulásáért”, de megcsillogtatja humorát is: „A kis motor születésnapjára”. Az egyik legszebb ilyen képet – „Sütő András szeme gyógyulásáért” – később odaajándékozta Komáromban Sütő Andrásnak.

Janiga József tanár is volt – jó tanár, hiteles, következetes, aki engedte a diákokat kibontakozni abban az iskolában, amely ma az ő nevét viseli, s udvarán a ő szelíd szobra áll – Lipcsey György, a szobrász barát alkotása.

1996 novemberében jobb keze lebénult, és családja segítségével ezután tanult meg bal kézzel festeni. A balkezes képei még összetettebb színűek, még vibrálóbbak. A művész 12 évvel ezelőtt, 2004-ben örökre eltávozott, árván hagyva a műtermet.

Vallomás című versében így írt a felnőttként megtalált otthonáról a Csallóköz festője:

„Hogy festő vagyok
Neked köszönhetem
rejtett-szép
Csallóközöm van
Hozzád,
mert én
úgy élek Tebenned,
ahogyan énbennem
élsz Te most már
mindig
s Mindörökké”